
A nemzetközi pékség-kávézó lánc első magyarországi egysége az Andrássy úton, a Foncière-palota utcaszintjén nyitotta meg üzletét. A márka ezzel 27. országában jelent meg, világszerte pedig már több mint 200 egységet működtet.
A koncepció nem egy újabb pékséget vagy reggelizőhelyet jelent a fővárosban, hiszen a belga vállalkozás egész napos vendéglátást képvisel: a reggeli péksütemény és kávé mellett ebéd, délutáni sütemény vagy akár egy kötetlen esti találkozó is belefér a kínálatba. A budapesti üzlet 21 óráig tart nyitva.
A kovászos kenyérre épül minden
A történet Brüsszelben kezdődött 1990-ben, amikor Alain Coumont séf olyan kenyeret szeretett volna készíteni, amely a hagyományos, otthon készített kenyerek ízét idézi. A márka kenyereinek alapja ma is mindössze négy összetevő: organikus liszt, víz, tengeri só és vadkovász. A lisztet kőmalomban őrlik.
A kenyér egyben a Le Pain Quotidien egyik legismertebb fogásának, a tartine-nak is az alapja. A Belgiumban és Franciaországban jól ismert nyitott szendvics friss kovászos kenyérre épül, amelyre zöldségek, sajtok, húsok és más szezonális hozzávalók kerülnek. A budapesti kínálatban többek között avokádós, illetve csirkés-füstölt mozzarellás változat is szerepel.
Közös asztal és morning rave
A márka számára a vendéglátóhely közösségi szerepe az alap: az első brüsszeli üzletben egy bolhapiacról megmentett hosszú közös asztal vált meghatározó elemmé – ez a megoldás később a lánc üzleteiben is visszatérő motívummá vált.
A Le Pain Quotidien az elmúlt években tovább vitte a közösségi koncepciót: nemzetközi programjai között például morning rave események is szerepelnek, ahol a résztvevők futással vagy edzéssel indítják a napot, majd DJ-zene, kávé és reggeli következik.
A budapesti nyitással így megjelent egy olyan új koncepció, amely a pékséget, a kávézást és az egész napos étkezést egyetlen helyen próbálja összekapcsolni.
Forrás: Turizmus Online