Csodahangszer Pécsett – Bogányi-zongora a Kodály Központban
Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész elképzelései alapján készült el az a különleges zongora, amely immár a pécsi Kodály Központot gazdagítja. A nagyobbik típusú, 292 centiméteres hangszer megjelenése és hangzása alapján versenytárs nélküli modell.
Étterem, ahol a nagyik főznek
A világon egyedülállónak számít a New York-i Enoteca Maria, amelynek a konyháján hivatásos szakácsok helyett közel húsz országból érkező nagymamák főznek.
Jubilál a Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál
Immár tizedik alkalommal rendezik meg a Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivált december 8. és 10. között. A rendezvényen idén is kihirdetik az év mézét. Tíz év alatt a fesztivál az ország egyik legjelentősebb szakmai rendezvényévé nőtte ki magát, amelyre Romániából, Szerbiából, Szlovákiából és Horvátországból is érkeznek szakmabeliek.
A hatékony konferencia 3+1 titka
Számtalan céges összejövetel és rendezvény esetén a megszokott klisék alapján áll össze egy – egy program. Nehéz egyedit nyújtani, és mindig változatossá tenni a konferenciákat, vezetői és felsővezetői tréningeket, szervezetfejlesztési találkozókat.
Egy csipetnyi kézzel írt varázslat
Kevés olyan ember van, akit ne varázsolna el a karácsonyi hangulat, ne érezne gyermeki örömöt a mézeskalács, a puncs illatát érezve, ne idézné fel legszebb élményeit, ha kezében tart egy képeslapot.
Élményt karácsonyra!
Mindenki szeretné megtalálni szeretteinek a legmegfelelőbb ajándékot. Azoknak szól a következő pár sor, akik unják a boltokban kígyózó sorokat, és szeretnének idén valami igazán különlegeset a fa alá tenni.
Az év legjobb turisztikai helyszínei
Idén Tiszafüred lett az Év turisztikai települése, a békéscsabai Luxus Wellness Apartman az Év szállása és a Nyíregyházi Állatpark az Év turisztikai attrakciója a Szallas.hu portál öt éve elindított versenyén.
Klebelsberg Kastély Hotel Budapest
A Klebelsberg Kastély Hotel Budapest egyik legújabb szállodája. Gondoljon ránk, amikor az év végi rendezvényéhez helyszínt keres! Kastélyunk különböző méretű és funkciójú termeiben akár 10-80 fős rendezvényeket szervezhetünk Önnek. A Klebelsberg Kastély ősfás parkja veszi körül az elegáns szalont és a modern konferenciatermeket magába foglaló rendezvényházat, ahol nemcsak mulatsággal, de munkával is élmény az időtöltés!
Akadémia Hotel**** Balatonfüred
Az év utolsó hónapjaiban a forralt bor, illatos tea és a sült gesztenye varázslatos illata lengi be a füredi korzót. Szervezze év végi rendezvényét az Akadémia Hotel**** Balatonfüred hotelbe, amely egyedi élményt nyújt az ideérkezőknek.
Év végi rendezvények a Pilvax Hotel**** Kalocsában
A hely múltja és szellemisége révén a Pilvax Hotel**** Kalocsa tökéletes helyszíne konferenciáknak, céges rendezvényeknek, csapatépítő programoknak, tréningeknek, önismeretet fejlesztő belső utazásoknak, kreatív foglalkozásoknak.
