Június 25-én Zamárdiban rendezik meg az első Tepsiben a Balaton fesztivált. A balatoni nyár elengedhetetlen alapanyaga a hal kerül fókuszba, a halgasztronómiai különlegességek mellett a fesztivál látogatói számára halászléfőző versenyt is szerveznek.
Halas ételek, halkolbász-töltés, minőségi magyar kézműves borok és sörök, kézműves termékek, családi- és gyermekprogramok, illetve élményjátszótér várja a látogatókat. Mindezek mellett gondoltak a halat nem kedvelő vagy vegetáriánus látogatókra is, hiszen több ételstand, valamint speciális menü is helyet kap a fesztiválon. A kézműves sajtműhelyektől, a kürtőskalácson át a halas steakig mindent megtalálhatnak a látogatók, amire csak egy fesztiválon számítani lehet – írja az ÚtiSúgó.hu.
A hölgyeknek szalma kávézóban hozzák el a legkülönlegesebb cappucinokat és lattékat, az urak pedig nyugodtan nézelődhetnek az úgynevezett „Férfi sarokban”, ahol a tervek szerint old timer kiállítás is helyet kap majd. Mindemellett horgászcikkek egész tárházából is bevásárolhatnak az érdeklődők a horgászszezonra.
A gyerekeket egész nap várja majd az igazi szalma-labirintus, amit csak még hangulatosabbá tesznek az Oroszlánszív Lovagrend középkori lovagjai. Korhű ruhákban, egész napos előadásokon és felvonulásokon is találkozhatunk majd velük. Emellett arcfestés, ügyességi versenyek és népi körhinta is lesz a választékban. Szombat délután, fél héttől Straub Dezső és a Vidám Színpad nevetteti majd a közönséget, akit tanítványa, Erdélyi Csilla és operett-társulata követ majd. A szombati este zárásaként retro utcabált terveznek, ahol minden korosztály garantáltan jót mulathat majd!
Forrás: ÚtiSúgó.hu