Centrál Kávéház irodalomóra

Rendhagyó irodalomórákra várja a középiskolásokat a Centrál Kávéház

Ingyenes, rendhagyó irodalomórákkal mutatja be a Centrál Kávéház a fiataloknak a Nyugat bölcsőjét. A történelmi kávéház tanítási időben minden kedden két osztályt fogad, a részvételhez csupán előzetes regisztrációra van szükség.

A Centrál Irodalmi Zsúrokra középiskolás osztályokat invitálnak, hogy a diákok interaktív módon fedezhessék fel a magyar irodalom világát, ezzel együtt a Nyugat és a Centrál történetét, valamint irodalmi, költői játékra is hívják őket. Meskó Zsolt író, rendező és Bence úr, a főpincér látja vendégül és tanítja versírásra a diákokat, olyan órákon, amelyek arra is ösztönzik őket, hogy saját kreatív tartalmakat hozzanak létre. A versek írói bekerülnek a Centrál Költők Társaságába, és a legjobbakat helyben oklevéllel díjazzák.

Az irodalmi zsúrok kezdési ideje 9.00 és 10.30. Ez a tanév minden keddjére vonatkozik, kivéve a tanítási szüneteket. Az irodalmi zsúrok alatt a diákokat ásványvízzel és frissen sült házi pogácsával látják vendégül.

Centrál Kávéház

Kőrössy Zoltán, az Eventrend Group egyik alapító-tulajdonosa, a Centrál Kávéház ügyvezetője elmondta: „A kávéház a magyar irodalom, a kultúra, a progresszivitás bölcsője volt az 1920-as, 30-as években. Ezek az értékek ma is érvényes gondolatokat jelentenek mindenkinek. A Centrál Irodalmi Zsúrral meg szeretnénk mutatni a középiskolásoknak, hogy az írott és a kimondott szöveg minősége, mélysége, gondolatisága pont ugyanannyira fontos ma is, mint száz éve. Felismerést kínálunk számukra arra vonatkozóan, hogy az sms-ek és a dalszövegek világában is lehet és trendi is igényesen, magas minőségben írni és beszélni.”

Nagy Gábor, a Centrál Kávéházat is működtető Eventrend Group másik alapító-tulajdonosa kifejtette: „Cégcsoportunk elkötelezett a fiatal generáció képzésében, megismerésében, a kapcsolat megteremtésében. Fontos számunkra, hogy a duális szakképzési rendszerbe is bekapcsolódjunk és segítsük a fiatal generáció szakmai felkészítését, fejlődését, a vendéglátás és turizmus iránti elköteleződését. Jelenleg 290 középiskolás és közel 40 egyetemista tölti gyakorlati idejét tanulóként az Eventrend Group valamelyik egységében”.

„Tudjuk, hogy a fiataloké a jövő, hiszünk bennük és építünk rájuk. Ezt a hitünket tükrözik rendhagyó irodalomóráink is, melyek során küldetésünkhöz illőn az élményszerűségre és az emlékezetes pillanatokra helyezzük a hangsúlyt” – tette hozzá Nagy Gábor.

A programra a tanárok, osztályok ezen a linken, a kávéház weboldalán foglalhatnak időpontot. Itt pedig megnézhető a próbaóráról készül kisfilm.

Forrás: Turizmus.com