Melyik a világ legjobb étterme?

Idén is elkészítették a „La Liste” nevű gasztronómiai listát, mely a világ legjobb 1000 éttermét veszi sorra.

Idén is a francia Guy Savoy érdemelte ki a legjobb étterem címét. A három Michelin csillagos Monnaie de Paris étterem séfje 2016-ban még „csupán” a 4. helyen volt, tavaly és idén azonban már egyaránt a lista első helyével büszkélkedhet, vagyis 2018-ban is övé a világ legjobb étterme.

Guy Savoy diadalát nagyban elősegítették a híres ételkreációi, mint pl. a szarvasgombás articsóka leves, megbolondítva egy kis szarvasgombás levelestésztával. A második helyen holtversenyben az amerikai Le Bernardin és a japán Kyubey végzett.

A La Liste olyan nemzetközi gasztronómiai lista, melyet nem csupán egy szakmai zsűri véleménye alapján, hanem a fogyasztók, az előkelő gasztronómiai kalauzok (Michelin, Gault-Millau) és bloggerek értékelése alapján állítanak össze.

A 2018-as lista vezető országa ismét Japán lett, hiszen 134 étterme került fel a listára, őt követi Kína (123). 118 éttermével Franciaországé lett a harmadik hely, melyet az USA követ (88). Európában Spanyolország (67), Olaszország (55), Németország (52) és Svájc is erősen képviselteti magát 38 étteremmel.

A magyarok közül az encsi Anyukám Mondta, a budapesti Borkonyha, az Onyx és a Costes került fel a rangos listára.

A 2018-as kiadás újdonsága az újratervezett, többnyelvű mobil applikáció, amely 165 ország 165 000 éttermét sorolja fel. Ezek három kategóriába oszthatóak: a legfontosabb gasztronómiai útmutatók és kritikusok szerint a világ első 1000 legjobb étterme, 5000 „kivételes étterem”, mely konyhája az ország vagy régió egyik legjobbja és a „kedvelt drágakövek”, melyek kiváló minőségű, de megfizethető konyhát állítanak elő hangulatos környezetben.

A teljes lista itt olvasható. 

Forrás: Turizmus Online