Megnyitották a balatonalmádi rendezvényházat, így az egykor magtárként működő épületben néhány év szünet után ismét koncertek, kiállítások várják a látogatókat.
Az 1780-as években magtárnak épült ház egy múlt év végi kormányhatározat értelmében kerülhetett önkormányzati tulajdonba. A balatonalmádi önkormányzat 120 millió forintot kapott a kormánytól, az épületet 114 millió forintért vásárolták meg, 6 millió forintot pedig a ház felújítására fordítottak.
A Magtár első kiállítása, a Balaton Tárlat augusztus 5-én nyílik.
A műemléképületet Szentgyörgyi Horváth Zsigmond balatonfüredi földesúr építette, aki Horváth Anna nagyapja volt, akinek a tiszteletére az első Anna-bált rendezték 1825-ben. Később Erkel János, Erkel Ferenc zeneszerző öccse volt az épület tulajdonosa, majd Jordán Alajos, a 13. huszárezred tisztje birtokolta. 1945 és 1950 között az orosz hadsereg élelmiszerraktáraként működött a magtár, majd a termelőszövetkezet, később az önkormányzat tulajdonába került.
A kétezres évek elején felújították, rendezvény- és borházként működött, a működtető cég két évvel ezelőtti felszámolásáig.
Forrás: MTI