Megnyitott a Pénzmúzeum Panoráma Terasz

A Pénzmúzeum Panoráma Terasz megnyitásának célja, hogy a látogatók még szélesebb körben, még részletesebben ismerhessék meg az épületet. Április közepén hasonló céllal adták át az „Évszázados értékünk –Korcsolyapályától a Pénzmúzeumig” című új, időszaki kiállítást is. A tárlat az ingatlan múltján keresztül Sándy Gyula építészmérnököt igyekszik reflektorfénybe állítani. 

Sándy 100 éve tervezte meg a Széll Kálmán tér és Buda ikonikus épületét. Az építészmérnök kedvelte a középkori architektúrát, gyermekkorában kedves várai (Murány vára, a trieszti Miramare-kastély) nagy hatást gyakoroltak rá, ezért munkáin – így az élete főművének tekinthető Postapalotán is – hangsúlyosak a várszerű elemek, bástyák, körtornyok. Noha az épület robusztus, a tervező a legfelső szintet hátraugratta, emiatt nemcsak optikailag látszik kevésbé magasnak az épület, de az építészeti megoldás tetőterasz kialakítását is lehetővé tette.

Az ingyenesen felkereshető Pénzmúzeum Panoráma Terasz – ahol egy kávézó is helyet kapott – idén a múzeum látogatói számára érhető el. A látogatási idő a múzeum nyitva tartásához igazodik.

Forrás: turizmus.com, penzmuzeum.hu