Classic Car Show - Mercedes

Matuzsálem korú Mercik lepik el májusban Szeged belvárosát

Mintegy 150 különböző típusú, ikonikus Mercedes-Benz járművet vonultat fel az idei Classic Car Show & Expo Szegeden.

Látott már például Mercedes tűzoltóautót? Ha nem, most pótolhatja. A tavaly debütált rendezvény nagy sikere után a szervezők idén – néhány klasszikus kedvenc kivételével – egy teljesen új válogatást mutatnak be a Mercedes több mint 100 éves történetéből.

Lesznek személyautók, de immár klasszikussá vált speciális járművek, lakóautók, haszongépjárművek, vagy tűzoltóautó is. Az ikonikus Mercedesek legnagyobb hazai seregszemléje május 10-11-én lesz, a szegedi Pick Arénában.

Magyarországon először tavaly csodálhatta meg a legendás autómárka, a Mercedes mintegy 100 darabját a közönség együtt, egy helyen, Szegeden. A nagy érdeklődésre való tekintettel idén újra felsorakoznak majd az ikonikus Mercedesek, olyan darabokkal, amelyeket még nem láthatott itthon a közönség.

Számunkra is hihetetlen, hogy tavaly sikerült összehozni 100 olyan különlegességet a kiállításra, amelynek olyan sikere volt, hogy idén újabb tulajdonosok és gyűjtők jelentkeztek, így egy majd 100 százalékban új kollekciót láthat idén a közönség – mondták a szervezők, akik néhány érdekességre már most felhívták a figyelmet.

1965-ben vásárolta és 15 évig hajtotta egy német iparmágnás azt a Mercedes-Benz w100 Pullmant, amit majd láthatunk Szegeden. A világ egyik legkomolyabb Mercedes-Benzeket restauráló cége, a HK Enginiering jóvoltából láthatjuk a rendezvényen Mercedes-Benz 300sl „Rubirosa” modellt, amely a tulajdonosáról, Porfirio Rubirosa dominikai diplomatáról és autóversenyzőről kapta a nevét. 1986-1992 között a német diplomata flotta tagja volt, ezt követően vásárolta meg egy német gyűjtő és 2021-ben került egy magyar gyűjtőhöz az a Mercedes-Benz w126 1000sel luxus limuzin, amit – többek között – Helmut Kohl német kancellár is használt. A Mercedes-Benz SLS AMG kiállításra érkező példánya az egyike annak a néhány száz darabnak, amelyben a közel 600 lőerős 6.2 motor van, s az autót annak idején Michael Schumacher mutatta be.

Az idei évben a kiállítás mellett megszervezik az I. Szegedi Classic Mercedes-Benz Márkatalálkozót is, amelynek célja, hogy akik rendelkeznek Mercedesszel, de nem került be az autójuk a kiállításra, szintén részesei lehessenek a rendezvénynek, hogy meg tudják mutatni a járművüket.

További információ a www.classiccarshow.hu oldalon található.

Forrás: Turizmus Online