Kőbányára költözik a Közlekedési Múzeum

Kőbányán, az egykori Északi Járműjavító területén az 1-es és 28-as villamosvonalak találkozásánál épülhet meg az új Közlekedési Múzeum – értesült a Magyar Idők.

A kormány döntése értelmében az előzetes tervekben szereplő, mintegy harmincezer négyzetméteres múzeumi épületkomplexumban helyezik el a múzeum nagy járműveit. Az összesen héthektáros területen új restaurációs és raktározási központ, dokumentumtár, szabadtéri kiállítás is helyet kaphat. A portál információi szerint a kötött pályás kapcsolattal is rendelkező új múzeumi központban lehet a nosztalgiajáratok végállomása is.

A 2009-ben bezárt, azóta üresen álló Északi Járműjavító a hazai vasúti jármű- és mozdonygyártás, javítás fellegvára volt. A múzeum fő épülete az úgynevezett Dízelcsarnokban kap helyet, amely nemcsak a Kőbányai úthoz esik közel, de a Könyves Kálmán körút és az 1-es villamos felől is könnyen megközelíthető lesz a projekt részeként tervezett új köztéren és bejáraton át. A múzeum tervezése a kormánydöntés nyomán jövő év elejétől kezdődik.

Forrás: Magyar Idők / Turizmus Online