Karácsonyi kalória stop

A Karácsony a szeretet és az ajándékozás mellett a plusz kilókról is szól, ezeket legyintve az ünnep számlájára írjuk, és már fogalmazzuk is az új évi fogadalmakat – mit és hogyan eszünk majd az újévben.

Fő a változatosság!

Kóstolhatunk többféle ételt akár vendégségben is, ám törekedjünk a kis adagokra! Tartsuk be a kisétkezéseket, a tízórait és az uzsonnát, ilyenkor ehetünk narancsot, grépfrútot, diót, vagy éppen egy-egy kisebb mézeskalácsot.

Csökkentsük az adagokat

Készítsünk kisebb, például féltenyérnyi és egy ujjnyi vastagságú húsokat, mellé tegyünk egy teniszlabdányi rizsköretet vagy burgonyapürét; a hiányt a tányéron pedig pótoljuk (minimum a köret felét alkotó) salátákkal, zöldségmártásokkal.

Desszertek készítésénél használjunk kis formákat

Ilyenek például a muffin-formák, gyümölcsös krémhez kisebb poharat használjunk! Vágjunk kisebb szeleteket a süteményekből és a tortákból, ezzel nem csak magunkat, de a vendégeket is csökkentett adagok fogyasztására ösztönözzük.

A kóstolgatás a legnagyobb kísértés sütés-főzés közben

A kóstolással bevitt nagy kalóriamennyiségeket elkerülhetjük, ha kikészítünk egy bögrét, amelybe mokkáskanalakat teszünk és a félkész ételt ezzel kóstoljuk meg.

Főzési praktikák:

A hagyományos karácsonyi étkeket zsírszegény húsokból is elkészíthetjük. A töltött paprikát, a székelykáposztát főzhetjük csirkemellel is. Kipróbálhatunk új halételeket is, mint például a kedvező zsírsav-összetételű, energiaszegény lazac-steaket.

Figyeljünk a díszítésre. Több étel díszítésénél használunk tejfölt vagy a tejszínt. 60 kcal-t spórolhatunk meg azzal, ha díszítésként ezek helyett petrezselyemmel, bazsalikommal, kaporral, vagy egyéb, az étel jellegéhez illő fűszerrel szórjuk vagy tűzdeljük meg ételünket.

A mártásokat sűrítsük saját anyagukkal. A főtt zöldségeket (például brokkolit, zellert, karalábét, paradicsomot) turmixszoljuk össze, fűszerezzük, és már tálalhatjuk is. Ha nem használunk a sűrítéshez tejet, tejszínt, lisztet, adagonként körülbelül 90-100 kcal-t is spórolhatunk.

Desszertek készítésénél használjunk alacsonyabb kalóriatartalmú hozzávalókat. Krémekhez 1,5%-os tejet, rétesbe, süteménybe tölteléknek sütőtököt, gyümölcsöket, 0,1-1,8%-os joghurtot joghurttortákba, és próbáljuk a fehérliszt felét teljes kiőrlésű liszttel helyettesíteni, ez jobban eltelít, így kevesebbet fogunk belőle fogyasztani. .

Karácsonyi tippek:

  • Rágcsálnivaló, házi szaloncukor aszalt gyümölcsökből vagy diófélékből, narancsból, étcsokoládéból.
  • Rántott szelet helyett sütőzacskóban sült fűszeres csirke
  • Rántott hal helyett alufóliában sült, zsályás lazac
  • Hasábburgonya vagy majonézes burgonyasaláta helyett tepsiben, olaj nélkül sült burgonya

Forrás: Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége / Informed