Jazz mindenkinek – Alba Regia Feszt!

Augusztus 9-11-ig ismét eluralkodik a zeneőrület Székesfehérvár belvárosában. A világhírű német Mo’Blow mellett a hazai jazz-funk szcéna krémje vonul fel a színpadokon.

Újjászületése óta idén harmadik alkalommal lesz Alba Regia Feszt a királyok városában. A három napos fesztivál ez alatt a röpke pár év alatt máris hazánk egyik legjelentősebb zenei eseményévé nőtte ki magát. Az idei évben két helyszínen, ingyenes koncertekkel várják a jazz, a funk és általában véve a jó muzsikák szerelmeseit Székesfehérvárra.

A berlini Mo’Blow koncertje garantáltan felrázza majd a látogatókat, vidám, energikus zenéjükkel még egyszer utoljára megörvendeztetik a közönséget. Augusztus 10-én a Hotel Magyar Király előtti téren búcsú turnéjuk keretében látogatnak el Magyarországra. A fesztivál első napján Szakcsi Lakatos Béla illetve a Varga János Project koncertjét hallhatjuk ugyanitt, másnap a Mo’Blow előtt a Garami Funky Staff muzsikál, de a záró nap is ígéretes: a nagyszínpadon Koszi Janka, a Kék Nyúl Hammond Band és Sena lesznek hallhatók. Az idei Alba Regia Feszt a dívák fesztiválja, tehetséges és gyönyörű énekesnők csokra várja a lágyságra és finom muzsikára éhezőket; Munkácsy Esztert és Zabos Reginát is láthatjuk a nagyszínpadon. A Múzeum Udvar meghitt légkörében pedig többek között Vörös Janka, az Oláh Krisztián Trió és a Várallyay Petra Trio nyújtanak majd felejthetetlen élményt. A nagy történelmi és kulturális múlttal rendelkező város 1967-től csaknem húsz éven át adott otthont az Alba Regia Jazz Fesztiválnak.