Szálloda
Noszvaj az ország egyik legtisztább levegőjű települése, kedvelt a gasztro-kalandorok körében, hatalmas idegenforgalmi jelentőséggel bír. Az Eger mellett fekvő Noszvajt eredetileg olasz telepesek alapították. Neve is innen ered, hiszen latinul azt jelenti: A mi falunk.
Bababarát wellness hotelünk története az 1900-as évek előtt kezdődött, amikor Steinhauser Berta összeházasodott Galassy Gyula hadvezérrel. Korábbi lakhelyük, a noszvaji De la Motte kastély közelében, feltehetően 1901-1904. között építették meg a Berta-majort (Galassy kúriát), az akkori korszerű gazdaságuk központját, amely ma szállodánk épülete.
Folyamatosan nagy gondot fordítottak a kastély környezetének rendezésére. Galassy gróf szívesen utazgatott a világ távoli helyein, kelet-ázsiai körútjairól magával hozta a fürdőzés, a meditáció és a különleges japán wellness – ZEN Spa – élményt is. A birtokon egy tavat hozott létre kis hidakkal és fürdőházzal, mely feltehetően a hotel jelenlegi ZEN Spa-jának területén állt.
A XX. század második felében vállalati üdülő, majd szálló működött az épületben. Az átalakítások után, 2012 júniusától a mai kor igényeinek megfelelő négycsillagos gyermek- és bababarát wellness hotel várja a pihenni vágyó családokat számos felejthetetlen élménnyel, kültéri és beltéri programokkal. A négy hektáros park magasodó fái között megbújó, egyedi kialakítású, az angol vidéki kúria hangulatát idéző Oxigén Family Hotel**** Superior pillanatok alatt vált a legnépszerűbb hotelek egyikévé saját kalandparkjával, egész napos animációs foglalkozásaival, kiváló gasztronómiájával.
Szobák bemutatása
Standard kétágyas szobák
Kettesben érkezőknek ideális választás szállodánk Standard kétágyas, zuhanyzós szobáinak egyike. A föld színeit tükröző enteriőr és a berendezés kialakítása a természetet az épületen belül hozza elérhető közelségbe, ahogyan az szállod
ánk egész területén tapasztalható. Standard szobáink többsége rendelkezik dobogóval, ami gyermekek részére ágyazható.
Deluxe szobák
Ha kedveli a nagyobb tereket, Deluxe szobáink egyikében érzi majd jól magát! Ezekben az egy légterű, zuhanyzós szobákban akár 2 gyermekkel vagy két kisbabával érkező családokat is el tudunk helyezni. Két szobát úgy alakítottunk ki, hogy mozgáskorlátozottak számára is megfeleljen.
Deluxe mini family szobák
2 kisgyermekkel utazó családok számára ideálisak Deluxe mini family szobáink, amelyekben 2 db 155 cm nagyságú dobogó található. Így a két kis lurkó – bár egy légtérben alszik szüleivel – saját kis kuckójában várhatja az álommanókat! Deluxe mini family szobáink a recepció szintjén helyezkednek el frekventált helyen, Zen Spa wellness birodalmunk és a De la Motte étterem közelében.
Mini lakosztályok
Fürdőkádas Mini lakosztályaink bababarát wellness szállodánk szobatípusai között különleges helyet foglalnak el. Ezekben az egy légterű lakosztályokban a fürdőszobában zuhanyzó is található a szobában elhelyezett látványos fürdőkád mellett. A franciaágyas mini lakosztályok egy vagy két gyermekkel érkező családok, illetve romantikus útra érkező párok számára komfortosak.
Oxigén lakosztályok
Szállodánk specialitása, hogy a több gyermekkel, nagyszülőkkel érkező családokat 2 légterű lakosztályokban tudjuk elhelyezni. Oxigén lakosztályaink 2 helyiségből: hálószobából és nappaliból állnak, ahol 3 felnőtt és a gyerkőcök is kényelmesen elférnek. A két légtér üvegajtóval vagy faajtóval választottuk el. Zuhanyzós Oxigén lakosztályaink egyike ideális választás többgenerációs utakhoz, vagy 2-3 gyermekes családok számára!
Deluxe lakosztályok
Erdei wellness hotelünk 2 légterű Deluxe lakosztályaiban akár 4 felnőtt is megszállhat gyerekekkel. Szívesen látjuk mind a nagyszülőkkel érkező, mind a többgyermekes családokat, hiszen a szülők 4-5 gyerk
őccel, vagy a szülők nagyszülőkkel és 2-3 gyermekkel is kényelmesen elférnek tágas Deluxe lakosztályainkban. Összesen 4 Deluxe lakosztályunk helyiségeit faajtóval vagy üvegajtóval választottuk el, melyek közül kettő zuhanyzós fürdőszobával, kettő pedig a zuhanyzós fürdőszobán kívül a szobában elhelyezett fürdőkáddal is rendelkezik.
Duplakomfortos lakosztályok
Szállodánk duplakomfortos lakosztályaiban az egész család együtt pihenhet, mégis mindenkinek megvan a személyes tere és szabadsága! Két fürdőszobával rendelkező, két légterű lakosztályokká válnak egybenyitott pótágyas standard szobáink, hogy otthonos teret biztosítsanak családjának. Így 3-4 gyermekkel utazó szülők, vagy a nagyszülőkkel és gyerkőcökkel együtt érkező családok számára ajánljuk, akik praktikusan kihasználják mindkét zuhanyzós fürdőszobát.
Szobáink felszereltsége
Hálószoba
• Nagyméretű QUEEN SIZE ágyak
• Kényelmes BILLERBECK matracok
• Toll, szivacs, antiallergén párnák kérhetők
• Vendégenként két párna
• A nagyméretű szekrényekben polcok, vállfák, fogasok
• Az íróasztal mellett konnektor a laptop vagy a mobiltelefon töltéséhez
• Az ágy mellett olvasólámpák
• Az ágyból kapcsolható szobai világítás
• Bőrönd tartó
• Szobai széf
• Minibár
• Öltözőtükör
• LCD Hotel TV és rádió, műholdas magyar és külföldi adásokkal
• Wi-Fi és vezetékes internet
• Cipőkanál
Fürdőszoba
• Minden szoba nagyméretű tükörrel rendelkezik
• Konnektor a tükör mellett is található – az elektromos higiéniás készülékekhez
• Mozgatható kozmetikai / borotválkozó tükör
• A nagyméretű pakoló felületen kényelmesen elférnek pipereeszközei
• A törölközőtartó fűtött, hogy minden gyorsan megszáradjon a wellness után
• A szobában fali hajszárító található
• Szappan, tusfürdő-sampon, testápoló, fogmosó pohár
• Kozmetikai kendő
• Wellness törölköző
• Fürdőköpeny
Mozgáskorlátozott vendégeink részére 2 szobát a
lakítottunk ki, emellett a speciális antiallergén szobánkban szőnyeg sem található.
Rendezvénylehetőségek
Rendkívüli igényességgel kialakított hotelünk kifejezetten alkalmas felsővezetői rendezvények, zártkörű meetingek, kihelyezett tréningek, csapatépítő tréningek lebonyolítására, távol a város zajától, festői környezetben. Egyedi rendezvényhelyszíneként lenyűgöző természeti környezetben fekvő különleges épületben, izgalmas programlehetőségekkel, a gasztronómia tekintetében páratlanul finom ételekkel, hagyományos és különleges fogásokkal emeljük céges rendezvénye színvonalát.
Étterem
Szenvedélyünk a finom ételek készítése. Szakácsainkkal minden nap azon igyekszünk, hogy az Önök kedvenc ételeit tálalhassuk. Fontos számunkra, hogy fogásaink páratlan sikert arassanak vendégeink körében, ínycsiklandozóan finomak és egészségesek legyenek. Gyakran főzünk vendégeinknek családi receptek alapján, és az a tapasztalatunk, hogy ezek szállodánk legkedveltebb ételei. Pillanatok alatt varázsolunk az asztalra finomabbnál finomabb fogásokat különleges táplálkozási igényű, vagy diétázó vendégeink számára is.
Gyermek- és bababarát szállodánkban Noszvajon ínyenc, magyaros ételeink természetes alapanyagokból készülnek. Hotelünkben két hangulatos étterem, gyerek svédasztalés étkezőrész, illetve szezonálisan egy árnyas terasz várja vendégeinket.
Étkezési lehetőségek
A reggelit és a vacsorát bőséges svédasztalról kínáljuk wellness hotelünk éttermében, bizonyos csomagjainkat felnőtteknek is ebéddel biztosítjuk. A reggelinél helyi ízeket, kézműves sajtokat, lekvárokat kínálunk, melyeket a környék híres családi gazdaságaiban hagyományos eljárásokkal készítenek. Péksüteményeinket frissen sütjük. Ebéd időben szezonális étlapunkról választhat, melyeket gyermek- és baba kínálattal egészítünk ki. A vacsoránál pedig vendégeink kedvenceivé váltak a vidékre jellemző vad- és erdei különlegességek is.
A
közvetlenül az étterem mellett felépített Bambínó étteremrész gyermekzsivaja gondoskodik a vidám hangulatról. A gyerekeket nemcsak kedvenc ételeikkel várjuk a gyermek svédasztalnál hanem a játszókuckóban kialakított kétszintes, téglából épült játszóvárral és babasarokkal is. A 10 éves kor alatti a gyermekek all inclusive ellátásban részesülnek. A főétkezéseken kívül bármikor fogyaszthatnak nassolni valókat, friss gyümölcsöt, joghurtot, gyümölcsleveket.
A babák étkezéséről is gondoskodtunk, hiszen több ízben elérhető bébiétel kínálatunk a nap bármely szakában. Az etetés megkönnyítése érdekében etetőszék, gyermek evőeszközök és higénés termékek is rendelkezésre állnak.
Fontosnak találtuk, hogy a szülők is kényelmesen, nyugodt hangulatban étkezhessenek, ezért döntöttünk úgy, hogy wellness hotelünk étteremből közvetlen átjárással kialakítjuk legújabb játszóházunkat, hiszen a gyerekek hamar elunják magukat az asztal mellett, ha már tele a pocakjuk. Gyermek all inclusive* szolgáltatással a srácok számára kedvelt ízekkel: tejbegrízzel, spagettivel és sok más finomsággal kedveskedünk, de természetesen a felnőtt étlapról is választhatnak gyermekadagokat gyerekbarát wellness szállodánk éttermeiben.
Wellness lehetőségek
Zen Spa családi wellness birodalmunkban tapintható a nyugalom és a harmónia, ahogy érezhető az is, amint energiával töltődünk fel. Az úszó/családi medence 20 méter hosszú, középen kiszélesedik, ahol a vízmélység a gyerekeknek is kedvez. A nap betörő sugarai napfürdővé varázsolják az úszást, ahonnan a ZEN kertre is kiláthatunk.
Úszómedencénket két jacuzzi határolja, melyből szintén páratlan kilátás tárul elénk. Az igazán feltöltődő pihenés érdekében próbálják ki finn- infra- és gőz szaunánkat is. Gyermek fürdőkertünkben 3 különböző mélységű medence és egy gyermek aroma szauna áll a kicsik rendelkezésére.
Egyéb szolgáltatások: Finn szauna, Infra szauna, Gőzkabin, Kneipp kúra, Pihenőszoba, Jacuz
zi, Gyermekmedencék Masszázsszolgáltatás, Kozmetikai szolgáltatás, Halpedikűr, Family Bár
Parkolási lehetőség: ingyenes zárt parkoló
NTAK regisztrációs szám: SZ20008324
A Galassy konferenciatermünk 3 egyenlő szekcióra leválasztható.