Ezeket a zöldségeket, gyümölcsöket egye nyáron

Az egészséges táplálkozás időszaka a nyár, hiszen ekkor van a legnagyobb bőség zöldségekből és gyümölcsökből, amelyek vitaminnal és ásványi anyagokkal látják el szervezetünket. Ráadásul a nagy melegben a kiszáradás veszélye is fenyegeti az embert, ami ellen kiváló védekezés a lédús növények fogyasztása.

A rengeteg nyári zöldség és gyümölcs közül az alábbiakban felsorolunk néhányat, amelyeket mindenképpen érdemes folyamatosan az étrendben tartani, amíg csak lehetséges.

Zsázsa

Egyike a kertek kevésbé ismert növényének, pedig a népiesen salátatormának nevezett zsázsa remek kiegészítője lehet bármilyen salátának. Pikáns íze mellet remek C-vitaminforrás, de megtalálható benne a vas, a kalcium illetve az A, a B6 és a K vitamin is. Jótékony hatásai közé tartozik a vérsejtek sérüléseinek javítása, ami a rákmegelőzésben jó szolgálatot tesz.

Görögdinnye

Nem is igazi az a nyár, ahol rendszeresen ne kerülne elő a hűtőből az isteni görögdinnye. A 92 százalékban vizet tartalmazó gyümölcsnél jobb szomjoltót elképzelni sem lehet, ráadásul rostokban gazdag, így az emésztésre is jó hatással van. A benne lévő likopin antioxidáns pedig segíti a sejtregenerálódást.

Retek

A rendkívül ízletes, magas víztartalmú zöldség már tavasszal frissen kapható a piacokon C-vitaminnal, káliummal, rostokkal és folsavval gazdagítva étrendünket. A retek ráadásul rendkívül laktató is és hatékonyan tisztítja a szervezetet.

Mángold

A zsázsához hasonlóan nem tartozik a legismertebb kerti termények közé, pedig a diabéteszesek számára rendkívül hasznos lehet a fogyasztása vércukorszabályzó hatásának köszönhetően. A benne lévő syringic sav gátolja ugyanis az alfa-glükozidáz enzimet, amely a szénhidrátokat egyszerű cukorrá bontja. Mindemellett sok rostot, antioxidánsokat, kalciumot és K-vitamint is tartalmaz.

Rukkola

Ez a tavasztól egészen ősz közepéig elérhető zöldség amellett, hogy fűszeres ízt kölcsönöz a salátáknak, tele van folsavval, kalciummal, rostokkal és vitaminokkal. A benne lévő lutein antioxidáns a szem, a bőr és a szív egészségében játszik fontos szerepet.

Barack

Az egyik leggyakoribb nyári gyümölcs, ami alacsony kalóriatartalma mellett tízféle vitamint, és sok rostot tartalmaz.

Cukkini

Széleskörűen felhasználható zöldség, hiszen rántva, grillezve vagy akár nyersen is fogyasztható. Alacsony kalóriatartalma mellett tele van C-vitaminnal, rostokkal és káliummal.

Málna

Minden gyerek nagy nyári kedvence az édes bogyós gyümölcs, amely sok rostot tartalmaz, de tele van antioxidánsokkal, vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Kevés benne a kalória és kimondottan alkalmas a gyulladásos megbetegedések, például az ízületi gyulladás kezelésére. Azonban, ne felejtsék, van, aki allergiás lehet rá!

Forrás: HaziPatika.com / businessinsider.com