Átadták a teljesen felújított perkátai Győry-kastélyt, a nettó 380 millió forintos beruházáshoz – uniós forrásból – 345 millió forint támogatást nyert a Fejér megyei település.
A felújított épületben nyílt állandó kiállítások közül az egyik tárlat a 19. századi magyar nemesség és egyben a Győry-család életét mutatja be, a másik pedig egy 800 évre visszatekintő pekingi várostörténeti kiállítási anyag, amely Európában is egyedülálló.
Kiállítás témaválasztásának egyszerű magyarázata, hogy Perkátának van a legrégebbi kínai kapcsolata Magyarországon, de Kínában is az egyik legrégebbi hivatalos testvértelepülési kapcsolat Peking egyik kerületéé (Huahszing) és Perkátáé.
Perkáta és a Kínai Népköztársaság kapcsolata 1960-ig nyúlik vissza, amikor is a perkátai mezőgazdasági termelőszövetkezettel alakított ki kapcsolatot a Peking melletti Huahsziang népi kommunája. A rendszerváltás után is megmaradt a kapcsolat, 2001-ben pedig aláírták a testvérvárosi szerződést Perkáta és a most már Pekinghez tartozó, annak egyik kerületének számító Huahsziang között.
Érdekesség, hogy Magyarország egyetlen más településével sincs kínai városnak hivatalos testvérvárosi kapcsolata. Az 1960 óta tartó kapcsolat egyik nagy mérföldköve a kastély átadása és a kiállítás megnyitója.
A Perkátán található klasszicista kastély főépülete az 1700-as évek második felében már a díszudvarral és nagyméretű kastélyparkkal a Győry-család birtokában volt. Az 1820-as években a két oldalszárny megépítésével, új funkcionális egységek jöttek létre.
A II. világháborút követően, az államosításkor a főépületben általános iskolát alakítottak ki, közben elkezdődött a mostani iskola építése, ahova 1974-ben költözhettek be a diákok. A kastély épületén 1975 és 1979 között a szükséges felújításokat elvégezték, művelődési ház és könyvtár üzemelt benne.
Forrás: MTI