Asztali etikett – a tökéletes teríték titka

Manapság annyiféle elvárásnak kell egy szépen terített asztalnak megfelelnie, hogy komoly kihívást jelent még a profi vendéglátók számára is.

A megfelelő teríték, a szép asztal emlékezetessé teheti az alkalmat, és még az étel is jobban esik majd - ráadásul az étterembe járó, igényes közönség a dizájnt ugyanúgy értékeli, sőt elvárja az étterem enteriőrjében és az asztalon is, mint a kiváló fogásokat.

Nézzük, hogy egyes alkalmak során milyen legyen a teríték!

Hétköznapi vacsora vagy hétvégi reggeli
Ilyenkor leginkább csak egy alapterítékre van szükségünk: tányérkészlet, kés, villa, kanál, vizespohár, szalvéta. Természetesen egy alátét ilyenkor is ajánlott, akár az asztalt magát, vagy a terítőt védjük vele. Az alátét közepére kerül a tányér, bal oldalára a szalvéta, rá a villa. Jobbra helyezzük el a kést úgy, hogy a penge befelé mutasson, a kanálnak pedig a kés jobb oldalán van a helye.

Használhatunk kis tálkát a gabonapehelynek, müzlinek, zsemletányért a pirítóshoz, péksüteményhez. Csészét csészealjjal, vagy a bögrét a kávéhoz, teához, valamint a vizespoharat vízhez vagy gyümölcsléhez a tányér fölé helyezzük, nagyjából ott, ahol 1 óra lenne az óra számlapján. Kicsit elegánsabb lehet a terítés, ha a szalvétát a tányér tetején helyezzük el, esetleg valamilyen formára hajtogatva.

Laza vacsoraparti vagy kötetlen összejövetel
A teríték esetében ilyenkor nagyjából hasonló módon járunk el, mint az előző esetben, a menühöz igazítva teszünk ki előételes, leveses vagy desszerttányért is. A salátástányért a tányér tetejére helyezzük, ha van leves is, a leveses tányért legfelülre. Fontos szabály, hogy az étkészletből csak az kerüljön az asztalra, amit tényleg használni fogunk. Például, ha nincs leves, nincs szükség levesestányérra és kanálra, a salátához viszont kínáljunk másik villát, mint a főételhez és készüljünk salátáskanállal is.

Ha steaket vagy egyéb nagyobb darab húst szervírozunk, gondoskodjunk megfelelő késekről, akár speciális steak-késről. Ha csak fehérbort kínálunk, nem kell kitennünk az asztalra a vörösboros poharakat. Sajttál mellé tegyünk sajtkéseket, fagylalthoz fagyiskanalakat. Kerüljön az asztalra só- és borsszóró, ha hosszúkás asztalunk van, mindkét végére, hogy mindenki elérje, kerek asztalnál középre.

Elegáns díszvacsora
Ilyenkor kerülnek elő az úgynevezett „töltő” vagy alátéttányérok, ezek különböztetik meg a hétköznapi asztalt az elegáns asztaltól. Ettől függetlenül használhatunk még kerek alátétet is pluszban, a szép asztalterítő pedig elengedhetetlen. A formális, elegáns terítés sok elemből áll az előbbieken kívül is: természetesen kell hozzá egy szép étkészlet, tányérok, leveses tálak, salátástányérok, zsemletányérok, szalvéták, salátásvillák, vacsoravillák, kések, leveses kanalak, vajkések, desszertkanalak, vizespoharak, vörösboros poharak és fehérboros poharak.

Az evőeszközöket minden esetben az ételek elfogyasztásának sorrendjében helyezzük el, ügyelve arra, hogy a kés pengéje mindig befelé forduljon. A kés hegyénél álljon a vizespohár, tőle 2 ujjnyira jobbra a fehérboros, utána ismét 2 ujjnyira a vörösboros pohár. Bár ez elsőre kicsit bonyolultan hangzik, de ha tudjuk, hogyan terítünk meg egy hétköznapi asztalt, ezt tovább cizellálni már egyszerű lesz. Egy díszvacsorán is nyilván az ételek minősége, íze a legfontosabb, de az elegáns terítés már önmagában fél sikert. 

Természetesen az asztalt minden esetben dekorálhatjuk is, virágvázát, gyertyatartót, évszaknak megfelelő kompozíciót elhelyezve középen. Arra mindig ügyeljünk, hogy a vendégek jól lássák egymást, senkit ne takarjon ki a dekoráció, illetve akkor tegyük az asztalra, ha egyébként az ételes edények, tálalótálak kényelmesen elférnek rajta.

Forrás: Fyrklövern / Turizmus Online