Ünnepélyesen átadták a négycsillagos Hotel Lycium – Handwritten Collection szállodát a debreceni belvárosi hotelkomplexumban. A sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitón felelevenítették, egy éve lezárult a Hotel Lycium bérbeadására irányuló pályázat, a szerződést 2025. január végén írták alá a felek. Az üzemeltetést a SZINORG Csoporthoz tartozó Szinerty Kft. és az Accor-csoport közösen végzi. A szálloda a Handwritten Collection márka részeként folytatja, mely több mint húsz hotellel van jelen szerte a világban.
A Hotel Lycium Debrecen hivatalosan is új fejezetet nyit, a beruházás mindösszesen 11 hónap alatt valósult meg. Papp László polgármester elmondta, elég régóta van lehetősége figyelemmel kísérni a város fejlődését, és azon helyi politikusok közé tartozik, akik emlékeznek még az első kapavágásra ezen a területen.
Kiemelte, a Hotel Lycium 2006-ban épült azzal a céllal, hogy a szomszédos kongresszusi központtal együttműködve támogassa a konferenciaturizmust. A szálloda jó befektetésnek bizonyult, amikor 2017-ben megvásárolta a Debreceni Vagyonkezelő Zrt., azonban a hotel megérezte a pandémia és az energiaválság negatív hatásait, emellett a jövőre 20 éves létesítmény megérett egy átfogó felújításra is – fogalmaz a haon.hu cikke alapján a Turizmus.com.
Marossy Virág, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója az átadáson kiemelte, a szálloda teljes körű felújításon esett át, a szobák, a közösségi terek, valamint a szálloda egész arculata megújult.
A vendégek egy modern, mégis személyes atmoszférájú környezetben élvezhetik a szolgáltatásokat, ahol minden részlet a kényelmet és az egyediséget szolgálja. Ez a brand tökéletesen illeszkedik Debrecen üzleti és kulturális életének igényeihez, új színt hoz a város szállodai kínálatába.
Fontos változás, hogy egy új étterem is létrejött az épületen belül, melynek elrendezése lehetőséget ad arra, hogy egyaránt kiszolgálja a szállóvendégek és a városlakók igényeit. A szálloda felújítása nemcsak a Hotel Lycium jövőjét alapozza meg, hanem Debrecen konferenciaturizmusának és vendéglátási szektorának fellendítését is szolgálja – osztotta meg Marossy Virág. Kiemelte: a felújítás mintegy egymilliárd forintból valósult meg.
Szabó Sándor, a SZINORG Universal Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy mintegy 92 szoba újult meg a szállodában: az összes burkolatot kicserélték, újak az ágyak, világítótestek, még a bejárati ajtók is. A legnagyobb változás a lenti közösségi térben történt, és a konferenciatermekben is új berendezések és modern technikai eszközök vannak.
Az üzembiztonság érdekében a lifteket is kicserélték. A szobák energetikáját egy teljesen új épületfelügyeleti rendszer vezérli, akár a foglalási rendszerrel összekötve, így a vendég érkezéséhez tudják optimalizálni az energiafogyasztást – részletezte a kivitelező.
Forrás: Turizmus.com


