Tisza Balneum Hotel****, Tiszafüred
Ezerarcú rendezvényhelyszín közvetlenül a Tisza-tó partján
Ezerarcú rendezvényhelyszín közvetlenül a Tisza-tó partján
Csaknem 20 település mintegy negyven helyszínén több mint ötszáz fellépővel várja a látogatókat a Zempléni Fesztivál augusztus 11. és 19. között.
A Balaton és Somogyország közel fél évszázados családi rendezvényére, sorrendben a negyvenhatodikra idén augusztus 17–20. között kerül sor a balatonboglári Platán strandon.
Az augusztus 24-27 között megrendezett Savaria Történelmi Karnevál országosan egyedülálló rendezvényként a katonai hagyományőrzők legnagyobb időtávot felölelő hazai „találkahelye”.
A siófoki Hotel SunGarden****superior Wellness és Konferencia szállodában még javában pörögnek a nyári események, a tó part is élettel teli, de ennek ellenére a rendezvényszervezés területén már az őszre hangolódnak.
Egy igazi reformkori gőzhajó fedélzetéről nézhetjük meg Budapest legszebb nevezetességeit.
A ritkaságnak számító felnőtt és gyermek elektromos gokartpálya mellett dodzsem, 9D mozi, csónakázótó, állatpark, medencék, játékterem, paintball és íjászat is várja a látogatókat.
Megnyílt az ország első állandó immerzív digitális kiállítóhelye.
Közel 100 partnerét látta vendégül a Mamaison Hotel Andrássy Budapest csapata a szálloda frissen felújított kerthelyiségében, ami a 2023-as év színének tiszteletére a rózsaszín különböző árnyalataiba öltözött.
A Kastélyhotel Sasvár Resort sok vendég elismerését kivívta az elmúlt időszakban.
Kihirdették az idei év legjobb borászati célpontjait a World’s Best Vineyards díjátadón.
Vannak olyan őshonos vagy már itthon is könnyen termeszthető alapanyagok, amik a jövőben nagyobb hangsúlyt kaphatnak majd a táplálkozásunkban. Ezeket a terményeket mutatja be a Felelős Gasztrohős legújabb kampánya.