Nautis, a szállodai siker receptje

Az elkövetkező hónapokban igyekszünk izgalmas interjúkkal meglepni olvasóinkat, mellyel nem titkolt célunk, hogy a turisztikai ipar kiváló szakembereit szólaltassuk meg és „hozzuk kicsit közelebb” Önökhöz.

Így betekinthetnek a színfalak mögé, első kézből kaphatnak információt egy-egy helyszín, szálloda, vállalkozás mindennapjairól. Megismerhetik aktuális terveiket, új szolgáltatásaikat, épülő új részlegeiket és a nehéz időszakokról is szó esik, melyek ötletes megoldásokat és új utakat rajzoltak szinte minden vállalkozás életében. 

Decemberi hírlevelünkben a 2010-ben Gárdonyban megnyílt négycsillag superior besorolású Vital Hotel Nautisba látogatunk el. A Velencei-tó partján álló szálloda számos sikeres évet tudhat maga mögött, több ezer egyéni és üzleti utazó választotta pihenése helyszínéül, és partnereink körében sem cseng ismeretlenül a neve. 

Behán Istvánt, a szálloda igazgatóját kérdeztük a szálloda eddigi eredményeiről és jövőbeli terveikről, kilátásaikról. Ugyanis a szálloda életét a Covid időszakát követően, 2022-ben egy aszályos nyár nehezítette…

Össze tudja foglalni az elmúlt két év kihívásait és eredményeit pár mondatban?
Az elmúlt két év szinte csak kihívásokról szólt – Covid, munkaerőhiány, energiaválság, növekvő alapanyag árak -, de igyekeztünk mindig előre tekinteni és tartani, esetleg javítani azt a magas minőséget, amit tőlünk megszoktak a vendégeink.

Nagyon sok szálloda küzd jelenleg is munkaerőhiánnyal. Önöket is érintette/érinti ez a kérdés?
A lezárások alatt szinte minden kollégát megtartottunk, összeszokott, motivált csapattal dolgozunk, a mai helyzetben ők pótolhatatlanok. A lezárások alatt igyekeztünk mindenkinek találni valami feladatot, felújítottunk, nagytakarítottunk, festettünk, kertészkedtünk.

Partnercégeink körében nagyon kedvelt a szállodájuk, Ön szerint mi a népszerűségének titka? 
Talán a legfontosabb a jó csapat, százból kilencvenkilenc partner ezt emeli ki, de büszkék vagyunk a konyhánkra is és arra, hogy mindig igyekszünk fejlődni.

Több díjat nyert a Vital Hotel Nautis az elmúlt bő egy évtizedben. Melyekre a legbüszkébb? 
Háromszor nyertük el az Aranynap díjat, mint legjobb négycsillagos konferenciaszálloda. Az első egy fontos mérföldkő volt, a többi pedig visszaigazolás, hogy az, amit csinálunk az jó. Minden kolléga nagyon büszke erre a teljesítményre.

Az idei száraz és aszályos nyár a Velencei-tó vízszintjét és annak minőségét negatívan érintette. Rengeteg hír és pletyka keringett a víz minőségéről, amely nem könnyítette meg a tájékozódást. Önök mit tapasztaltak a szállodából kitekintve?
A víz minőségével nem volt gond, a mennyiséggel annál inkább. Sajnos a média is felkapta a hírt, folyamatosan tudósítottak a negatív „szenzációról”, ez okozott nehézséget a nyár folyamán.

Mennyiben befolyásolta ez a helyzet az utazók döntéseit?
Jóval kevesebb vendég volt a tó körül, mint az elmúlt tíz évben bármikor, de azt gondolom, ebben több tényező is szerepet játszott a vízminőségen túl.

Budapesttől 50 kilométerre, alig egy órányi autóútra fekszik a szálloda, vonattal is gyorsan elérhető. Mi a jellemző tartózkodási idő, hány napot lehet tartalmasan eltölteni a régióban? 
A nyári szünetben, hosszúhétvégéken 3-4 napot töltenek nálunk a vendégek, ilyenkor széles a programkínálat, tartalmasan el lehet tölteni. Az őszi-téli időszakban a konferenciáké a főszerep, ilyenkor többnyire egy napot töltenek nálunk a résztvevők.

A fürdésen kívül milyen egyéb aktív időtöltési lehetőségeket kínál a tó és környéke nyáron és a nyári szezonon kívül az ide látogatóknak?
Nehéz lenne felsorolni, annyi sok lehetőség van. Itt megtalálja számításait az is, aki a gasztronómia szerelmese, borokat vagy pálinkákat kóstolna, a dinnyési Várpark minden időben látványos program, de Székesfehérvár belvárosát vagy a Bory várat sem szabad kihagyni. 

A téli időszak a konferenciák, meetingek, évzáró, majd az évindító rendezvények időszaka. 750 négyzetméteren 9 konferenciaterem várja az üzleti utazókat. Milyen szolgáltatásokat kínálnak a MICE vendégeknek? 
A sok terem rengeteg lehetőséget is jelent. 2 főtől 200 főig szinte mindent meg tudunk valósítani. Jó technikával, változatos harapnivalókkal és változatlanul barátságos, rugalmas személyzettel készülünk.

Milyen terveik vannak a közelebbi és távolabbi jövőre nézve? 
Nehéz erre válaszolni, a hangsúly most inkább azon lesz, hogy meg tudjunk felelni a folyamatosan változó feltételeknek, kihívásoknak, hogy a tőlünk elvárt színvonalat tudjuk nyújtani egyéni utazónak és MICE vendégnek egyaránt. Ez egy szép feladat, mindig van miért dolgozni. 

Köszönjük a beszélgetést!