Újabb rendezvény erősíti idén a konferenciaturizmust

Újra Budapesten rendezik az ITU Telecom World 2019 globális távközlési konferenciát.

Újra Budapesten rendezik az ITU Telecom World 2019 globális távközlési konferenciát, az esemény megszervezéséről szóló megállapodást Sztáray Péter biztonságpolitikáért felelős államtitkár Hou-lin Csaóval, az ENSZ Nemzetközi Távközlési Egyesületének (ITU) főtitkárával írta alá hétfőn Budapesten.

Ahogy azt korábban megírtuk, Magyarországon 2018-ban összesen 4816 konferenciát rendeztek, ami 13 százalékkal több az előző évinél - derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kongresszusi irodájának 2018-as jelentéséből. A tavalyi, úgynevezett hivatásturisztikai rendezvények közül 3361-et magyar, 1455-öt pedig nemzetközi megrendelő szervezett.

A mai megállapodást követően Hou-lin Csao hangsúlyozta: Magyarország az ITU alapító tagja között van, Budapest pedig már otthont adott egy sikeres ITU Telecom World távközlési konferenciának 2015-ben. Az idén szeptember 9. és 12. között megrendezésre kerülő tanácskozásra a világ 130 országából mintegy 5-6 ezer vállalati képviselő, és több mint 200 kormányzati és iparági vezető részvételére számítanak, valamint nagyjából 30-50 miniszter megjelenésére - ismertette.

A magyar kormány örömmel vállalta az ITU Telecom World 2019 konferencia megrendezését, a részt vevő országok száma is mutatja a tanácskozás jelentőségét - közölte Sztáray Péter biztonságpolitikáért felelős államtitkár. Hozzátette: a rendezvényt Hungexpo Budapesti Vásárközpontban tartják, ahol a konferenciával együtt kiállítás is lesz, ezt a részét a magyarok ingyenesen látogathatják majd.

Az ITU az ENSZ legfontosabb infokommunikációs területen működő, globális intézménye, amelynek feladata a nemzetközi távközlési együttműködés segítése, Magyarország alapító tagja a 193 tagállamot tömörítő nemzetközi egyesületnek. 2018-ban Magyarországot beválasztották az ITU döntéshozó testületébe, a 48 tagú tanácsba.

Forrás: turizmusonline.hu