Rendezvényhelyszínként is funkcionál majd a Nemzeti Táncszínház új játszóhelye

Jövő év januárjában indul a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének építése a Millenáris parkban; a Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda tervei szerint megvalósuló beruházás 2018 februárjára készül el.

Jövő év januárjában indul a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének építése a Millenáris parkban; a Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda tervei szerint megvalósuló beruházás 2018 februárjára készül el.

A Millenáris Teátrum átépítése rengeteg előkészítő munka után indul meg január 2-án - idézte fel kedden Budapesten a beruházó Millenáris Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Kriza Zsigmond emlékeztetett: a tervezéskor derült ki, hogy az átépítésre szánt pénzügyi keretek túl szűkek, a kormány ezért pótlólagos források biztosításáról döntött, amihez új közbeszerzést kellett kiírni. Az ismételt közbeszerzési eljárásban a legelőnyösebb érvényes ajánlatot a ZÁÉV Építőipari Zrt. adta, a műszaki ellenőrzési feladatokért a Főber Zrt. felel, a koordinálást a TSPC Mérnök Iroda látja el - közölte. A Millenáris Teátrum megújítására 3,3 milliárd forintot biztosít a Miniszterelnökség a Forster Központon keresztül; a színpad-, fény- és hangtechnika beszerzésére további 608 millió forint áll rendelkezésre.

A teljes cikk a Turizmusonline.hu oldalán olvasható>>

Forrás: Turizmus Online 
Kép: A Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda által közreadott látványterv a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyéről.