Nyitnak a balatoni műjégpályák

November végétől a Balatonnál is több helyen – Bogláron, Lellén, Siófokon, Füreden, Szigligeten és Keszthelyen – várják a műjégpályák a népszerű téli sport kedvelőit.  

„Jégre fel!” az idei szlogen Bogláron
Balatonbogláron már jégkorongcsapatba szerveződtek „Misi bácsi”, azaz Vécsey Mihály volt sportriporter tanítványai, ám azokat a fiatalokat is várják a Balaton egyik legszebb fekvésű helyén kialakított 16x25 méteres műjégpályára, akik az idei télen szeretnének először belekóstolni a száguldás örömébe.
A boglári pályán a csapatjáték és a szóló vagy családi korcsolyázás mellett idén is Ki a legény a jégen? vetélkedővel, jégdiszkóval és szilveszteri bulival várják az érdeklődőket a Platán strandnál található jégpályán. Kérdésünkre, hogy mi lesz a boglári sportközpont idei újdonsága, Vécsey Mihály elmondta: november végére az eddiginél 20 százalékkal nagyobb, együttesen 700 négyzetméteres pálya várja a kedvtelésből korcsolyázókat, jégkorongozókat.

Jégpálya Balatonboglár

Éjszakai korizás Balatonlellén
A tó déli partján, a balatonlellei víziturisztikai centrumnak, a BL Yacht Clubnak is szerves része a jégpálya. Itt nyílt meg 2016-ban a tó első műjégpályája, amely éjszaka is működik.
Emellett december első hetében megnyitják Lelle hagyományos adventi vásárát is – ahova idén is érkeznek lengyelországi árusok –, december 31-én pedig a klub vitorláskikötőjéből fut ki a szilveszteri regatta – tudtuk meg Tóth Balázstól, a BL Yacht Club&Apertments ügyvezetőjétől.

jépgpálya Balatonlelle

Balatonfenyves nem nyit ki, Siófokon készülnek
A 2020 decemberében átadott balatonfenyvesi műjégpálya idén télen nem nyit ki, mert az önkormányzatnak átmeneti költségvetési gondjai vannak. A 600 négyzetméteres, két jégfolyosós, exkluzív siófoki jégkikötő nyitási időpontjáról pedig még nincs döntés.
Egyelőre annyit lehet tudni, hogy amint elkészülnek az építők a mobil szerkezettel, ezt a jégpályát is elfoglalhatják a város korcsolyázást kedvelő vendégei a hajóállomás mellett készülő téli sportlétesítményben.

Jépgpálya Siófok

Füred a legnagyobb pályával vár
December elején nyitják ki a Balaton legnagyobb, 900 négyzetméteres jégpályájának kapuit Füreden – itt egy időben 220-an korcsolyázhatnak.
Tóth Barnabás, az üzemeltető cég munkatársa leszögezte: a nyitás időpontja nem változik, de arról, hogy hétköznapokon és ünnepeken hány órakor nyit a pálya, még nem született döntés.

Jégpálya Balatonfüred

Exkluzív korcsolyázás Szigligeten
November 25-én nyit Szigliget exkluzív helyén, a Várudvar vendéglő udvarán kialakított 500 négyzetméteres műjégpálya. Korábban az üdülőhely strandjánál kialakított mobil pályát használták a korcsolyázók, ám mint Balassa Dániel, Szigliget polgármestere elmondta, idén a Balaton leglátogatottabb várának tövéhez telepítette át a létesítményt a község egyik turizmusbarát vállalkozója.

Kör alakú pálya Keszthelyen
A 314 négyzetméter területű, kör alakú keszthelyi műjégpályán – akárcsak a Balaton többi pályáján – melegedő, öltöző, valamint forró italokat és téli csemegéket árusító büfé várja a látogatókat. Emellett Siófokon és Füreden sporteszköz-kölcsönzéssel is készülnek a pályaüzemeltetők.

Forrás: turizmus.com