Nevet vált a budapesti Aquincum szálloda

Az Aquincum Hotel Budapest életében új fejezet kezdődött: csatlakoztak a Verdi Hotels szállodai brandhez.

A Verdi Hotels arra ösztönzi vendégeit, hogy legyenek részesei a helyi vibráló közösségnek, merüljenek el az élményekben, miközben otthon érzik magukat.

A csatlakozással egyidejűleg a szálloda neve is változik június 18-tól, ezentúl Verdi Budapest Aquincumként érhető el, azonban a hotel csapata hangsúlyozta, hogy a meglévő foglalásokat továbbra is fenntartják, és a már érvényben lévő szerződési feltételek, cégnév, adószám is változatlanok maradnak.

Emellett a csapat is változatlan, és a jelenlegi kapcsolattartók továbbra is gondoskodnak a foglalások és rendezvények lebonyolításáról. Az elkövetkezendő hetekben és hónapokban azonban a szálloda megújul majd, ennek egy része jól látható lesz, míg más területeken a színfalak mögött fejlesztik szolgáltatásaikat. "A Verdi Hotels etikai irányelveit szem előtt tartva, döntéseink során az emberek, a közösségünk és a környezetünk jólétét helyezzük előtérbe" - írják a változásokat bejelentő sajtóközleményben.

A céljuk, hogy növeljék a társadalomra és a gazdaságra gyakorolt pozitív hatásukat, miközben ökológiai lábnyomuk csökkentésén dolgoznak. Ezeket a célkitűzéseket szem előtt tartva hamarosan új élményeket és szolgáltatásokat vezetnek majd be, hogy még élvezetesebbé, ugyanakkor fenntarthatóbbá tegyék a vendégélményt, beleértve azt is, hogy klímaprojektjükkel ellensúlyozzák a náluk tartózkodó utazók ökológiai lábnyomát.

A projektek részleteiről hamarosan további információkat osztanak meg, azonban annyit már elárultak, hogy újratervezett menüikben nagy hangsúlyt helyeznek majd a helyi gazdák és beszállítók választékaira és szezonális termékeire.

Forrás: turizmus.com