Négyévszakos lesz az eplényi síközpont

Megújulás után Síaréna Vibe Park néven nyitja meg kapuit az eplényi síközpont, amely már nem csak télen várja a sportolni vágyókat, hanem mind a négy évszakban működni fog.  

A Bakonyban található sportközpont bemutatóján elhangzott, hogy tavaly 73 ezer látogató kereste fel a létesítményt, amelyben óránként 60 köbméter előállítására képes 50 hóágyú dolgozik, hogy megfelelő időjárás esetén lehetőséget biztosítsanak a havas sportok űzésére. A tavalyi szezonban 116 hóbiztos nap volt a helyszínen, ahol csaknem 8 kilométer hosszú pályarendszer és 16 különféle útvonal áll a síleni vágyók rendelkezésére.

A téli sí- és hódeszka-idény után tavasztól a kerékpárosok számára kínál programlehetőségeket az eplényi létesítmény, amelybe mostantól a digitális fejlesztéseknek köszönhetően gyorsabban, készpénzmentesen lehet bejutni.

"Kialakítunk egy állandó downhill pályát az extrém kerékpársport kedvelőinek, és folyamatos kerékpártúrákat szervezünk majd szakképzett túravezetők irányításával. A Sport43 ingyenes kezdeményezéssel összefogva az iskolás csoportokat idén sem hagyjuk ki a legjobb programokból, eddig csaknem harmincezer gyerek tartott már velünk. A nonprofit eseménysorozat keretén belül tematikus osztálykirándulásokat szervezünk nekik, libegőzéssel, túrázással, télen pedig térítésmentes síelési és snowboardozási lehetőséggel" - mondta Boós Imola, a Síaréna Vibe Park marketingvezetője.

Forrás: MTI / Turizmus Online