MSZÉSZ Budapest: sportfőváros, munkaerő, F&B és NTAK

A tavaszi régióülések sorában, annak kellős közepén ülésezett a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének Budapesti Régiója.

A tavaszi régióülések sorában, annak kellős közepén ülésezett a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének Budapesti Régiója.

Az esemény hagyományosan nagy figyelmet kap, a társult tagok közül például negyvenen állítottak ki a Novotel Budapest City Hotelben, április 16-án. Az előadások előtt Kollin Gergely régióvezető köszöntötte a megjelenteket.

Impozáns számok, átrendeződés és aktualitások

Flesch Tamás elnök köszöntőjében néhány figyelemre méltó számra mutatott rá. Budapesten 2008 és 2018 között a szobakapacitás csaknem 23 százalékkal nőtt, ezen belül az elmúlt 5 évben 3,8 százalékkal, az elmúlt 1 évben 1,4 százalékkal. Ennek ismeretében kiemelkedő, hogy 2018-ról 2019-re 6,6 százalékos ez a szám, csak idén 12 hotelben 1900 új hotelszobát adnak át, és 2020 és 2021 is hasonló dinamikus bővülést hoz. Mint az elnök fogalmazott: a hoteleknek egyetlen esélyük marad versenyben maradni, ez pedig a minőség, infrastruktúrában, szolgáltatásban, szervizben egyaránt.

Az évkezdetről szólva azt emelte ki, hogy átrendeződést mutatnak a számok, ami részben szándékos is, hiszen nem annyira a mennyiség, sokkal inkább a minőség és a magasabb bevételek növelése ma a cél. Ennek megfelel, hogy január-februárban a szobaár 5,6 százalékkal emelkedett, a REVPAR pedig 5,1 százalékkal.

Flesch Tamás az aktualitások között említett többek között egy izgalmas, most induló kutatást, amelyet az Eonnal közösen végeznek energiatakarékosság témában. Felmérésben gyűjtötték össze azt is, mi lehetne a vidéki, kisebb hotelek képzésének a témája, a legtöbben az online marketing és közösségi média terén szeretnének fejlődni. Hat helyszínnel elindul a séfképzés, illetve szintén érdekes kezdeményezés, hogy – a kisebb, független házak segítésére – sztenderdeket dolgoznak ki a reggelire, a Metróval közösen. Rokon téma, hogy a szövetségen belül küszöbön áll az F&B szekció felállítása.

Mi újság Budapesten?

A reggelt Budapest bemutatkozása kezdte, amelyen Kamuti Jenő világbajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes magyar vívó, orvos, sportvezető tartott rövid előadást a sport fontosságáról és Budapest idei Sportfőváros címéről.

Őt Pap Mária, a BRTK turisztikai divíziójának vezetője követte, aki ismertette a fővárosi turizmus aktualitásait, és a BTFK tevékenységének néhány kiemelt elemét. Érdesek törekvés például a Grand Budapest koncepció, mely a turisták időben és térben történő „szétterítését” fogalmazta meg, bevonva például Óbudát, Budafokot, vagy az agglomeráció egyes területeit, mint a Dunakanyar vagy Gödöllő és környéke.

A kulcsprojekteket említve a Liget Projekt hangzott el, mint a Millennium óta megvalósuló legnagyobb komplex városfejlesztés, illetve a Puskás Aréna, amelyet 67 ezer fős kapacitásával év végén vehet birtokba a közönség.

A BTFK folyamatosan törekszik a széleskörű együttműködésre a vállalkozókkal és a szakmai szervezetekkel, ez az előadás is ennek keretében valósult meg, hiszen a BFTK az MSZÉSZ teljes tavaszi régiós üléssorozatán lehetőséget kapott a bemutatkozásra.

Végezetül a Budapest Kártya újdonságairól hallhattunk izgalmas információkat, mint például a 2018 őszén megjelent Budapest Card 48 Plus prémium termék, amely 4 ingyenes exkluzív szolgáltatást ad a felhasználónak.

X, Y, Z és alfa

Nagy Júlia, az Accor Talent Culture Managere (ami korábban talán a HR-munka lehetett) frappáns előadásban fogalmazta meg az új generációk közti különbséget, és próbált adekvát megoldásokat kínálni az ő motiválásukra, megtartásukra. A jövő szállodás szakembere szerinte nem szakképzett lesz, hanem rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyek jó szakemberré tehetik. Többek között ilyen például a jó kommunikációs képesség, a tanulékonyság, a jó hozzáállás, vagy a jó nyelvtudás. Ami pedig a leginkább a cégnél tarthatja őket, ha jól érzik magukat a munkahelyükön, folyamatosan kapnak visszajelzéseket a munkájukról és fejlődni tudnak.

Fókusztémák: F&B és NTAK

A délelőttbe két további húzótéma is belefért. Az F&B szállodában betöltött szerepéről rövid pódiumbeszélgetés zajlott Vetlényi Dániel, az ibis Styles Budapest City igazgatójának vezetésével. A résztvevők azt hangsúlyozták: ma, amikor valamivel ki kell tűnni a versenytársak közül, az egyik ilyen lehetőség épp az F&B terület. Mint Gendur András, a La Perle Noire étterem ügyvezetője mondta, ma már nem csak a lokáció-lokáció-lokáció szentháromsága érvényes, de a reggeli-reggeli-reggeli is. Ugyanakkor komoly ez szakmai feladat is egyben, és a megfelelő anyagbeszerzés és árképzés kialakítása is kihívás, hiszen a város is számos vonzó lehetőséget kínál. Ami pedig a szállodai a la carte éttermeknek létjogosultságot adhat, az kizárólag az, ha brandként pozicionálják. Fontos viszont, hogy ez találkozzon a hotel pozicionálásával, és egyformán szegmentálják a vendégeket. Kitértek még a szakképzés felfrissítésének, korszerűsítésének égető voltára is.

A régióülés utolsó előadásaként hangzott el a szállodákat talán leginkább foglalkoztató, NTAK-kal kapcsolatos prezentáció Szabó Áron, az MTÜ szálláshelyekért-és vendéglátásért felelős igazgatójának tolmácsolásában.

Az NTAK-ról az MTÜ sokszor és sokhelyütt adott már tájékoztatást az elmúlt időszakban, hiszen a rendszer elkészült és küszöbön áll a bevezetése. A folyamat 2020 januárjára zárul le, addigra körülbelül 44 ezer szálláshely lesz majd a rendszerben az előzetes becslések szerint. A rendszer előnyei ismertek: csökkenti az adminisztrációt, hiszen emberi beavatkozást az adatszolgáltatás nem igényel, dinamikus, naprakész adatokat kínál, egységes lesz és elősegíti a versenyt. Mivel az egyes adatsorokat vizualizálják is, aki ügyesen használja, az üzletmenethez, üzleti döntésekhez is számos hasznos információt és trendet ki tud nyerni belőle.

A szállodai PMS-rendszerek szükséges fejlesztései már a célegyenesben tartanak, így a szállodák már július 1-jétől elkezdik az online adatszolgáltatást, őket októberben a panziók, 2020. január 1-jétől pedig az egyéb szálláshelyek, kempingek és üdülőházak követik. A regisztrációs folyamatról elhangzott: egy egyszerű online regisztrációról van szó az ügyfélkapun keresztül, ahol a szolgáltató, a szálláshely és a felhasználók adatait szükséges megadni a megfelelő jogosultságokkal.

Szerző: Németh Andrea

Forrás: turizmus.com

Fotók: MSZÉSZ/Kovács Tamás