Automata bisztró nyílt Budapesten

Mesterséges Intelligencián alapuló, automata bisztró nyílt Budapesten

Pénztármentes kávézót nyitott tavaly év végén Budapesten a Kende Gastro Zrt; a családi vállalkozás alapítója sikeresnek nevezte az első magyarországi automata bisztrót, és megjegyezte, hogy a mesterséges intelligencián alapuló technológiával bármilyen működő üzlet kasszamentessé alakítható.

Kende Gábor az MTI érdeklődésére elmondta, a Kende Gastro Zrt. tavaly márciusban írt alá teljesen automata üzletek kiépítésére kizárólagos, Magyarországra szóló együttműködési megállapodást az AiFi amerikai startuppal.

Az AiFi mesterséges intelligenciával működő kiskereskedelmi megoldásai lehetővé teszik a cégek számára, hogy pénztár nélküli, teljesen automatizált üzleteket indítsanak, amelyek páratlan vásárlási élményt nyújtanak ügyfeleik számára világszerte.

A technológiát 2018-ban fejlesztette az Amazon, majd több startup cég is foglalkozni kezdett hasonló rendszerek kiépítésével. A Kende Gastro számos céget megvizsgált, mielőtt az AiFi-t kiválasztotta. A technológia szabadalma így az AiFi-é, a magyar családi vállalkozás pedig az egyik európai forgalmazója, magyarországi kizárólagos joggal.

A technológiával felszerelt automata üzletekben nincs szükség pénztárosra, kamerákkal követik nyomon a vásárlást és azonosítják be a polcról levett termékeket, az üzletek pedig a nap 24 órájában üzemeltethetők. A rendszer a polcról levett termékeket virtuális kosárba teszi, majd az ellenértéket automatikusan leemeli az applikációba elmentett bankkártyáról - ismertette.

A Kende Gastro tavaly év végén az Agora Budapest irodaházban Take it Easy néven nyitotta meg az első pénztármentes bisztróját, amely mintaboltként szolgál a technológia bemutatására. A Take it Easy Magyarország, és talán a világ első automatizált kávézója. Nincs barista sem, a teljesen automata működésű kávéfőzőgép a rendszerbe került bekötésre.

Ez az üzlet nem bevételközpontú, sokkal inkább az érdeklődő partnerek számára nyújt tárgyalási helyszínt, ahol közvetlenül megismerhetik a rendszert és annak működését. A rendszer és az egység kialakítása mintegy 60 millió forintba került, a cég jóformán egy üres bérleményből alakította ki az ultramodern technológiával üzemelő bisztró-kávézót.

Kende Gábor elmondta, hogy három formában szeretnék a technológiát Magyarországon bevezetni. Elsőnek nevezte a „jelentős számú”, már ajánlatot kért partnerek elképzeléseinek megvalósítását. A második egy franchise hálózat kiépítése, a harmadik pedig a további saját üzletek megnyitása.

A kialakítás költségéről azt mondta, hogy egy 20 négyzetméteres szabványos alapterületű és berendezésű konténerüzlet kulcsrakészen, körülbelül 40 millió forintba kerül. A cégeknek szakmai tanácsadást nyújtanak a helyszínválasztással kapcsolatban, biztosítják az intelligens kamerarendszer technológiájának telepítését és beüzemelését. Ezen túl a működés során folyamatos IT-támogatást nyújtanak, továbbá kiértékelő jelentéseket a forgalomról, a vásárlókról és a vásárlás körülményeiről.

Ezzel a rendszerrel kiskereskedőknek is tudnak segíteni abban, hogy a már meglévő üzleteiket átalakítsák; „ez a jövő” - hangsúlyozta Kende Gábor. Véleménye szerint az automata rendszereknek a hagyományos boltok, közértek mellett számos felhasználási lehetősége van, például stadionokban, szállodákban.

A sportesemények egyik kihívása az, hogy mindenki egyszerre akar enni és inni: a kezdést megelőzően, a félidő alatt, a játékrészek között. A pénztár nélküli technológia jelentősen gyorsabbá teszi a szurkolók kiszolgálását és az emberek visszatérését a helyükre. A rendszer csökkenti a tömeget, és megakadályozza, hogy a vásárlók tartósan szoros kontaktban legyenek egymással.

A szállodák ideális helyek az automatizált kiskereskedelemhez, mert az üzletek nyitva tarthatók 0-24 órában, csúcsidőn kívül. A vendégek akkor is ételhez, italhoz, higiéniás és egyéb termékekhez juthatnak, ha épp nincs ügyeletes személyzet a szállodán belül. 

A Kende Gastro Zrt. 1989-ben kezdte meg tevékenységét, jelenleg 36 dolgozót foglalkoztat. A technológiát bemutató üzleten kívül egy termelőüzemük működik, ahol a saját márkanév alatt forgalmazott termékeik készülnek, illetve iroda, raktár és szerviz található a telephelyükön. A cég idei terveiben szerepel egy konténerüzlet megnyitása és annak bemutatása rendezvényeken, fesztiválokon, emellett minél több partner számára az új technológiával felszerelt, átalakított üzlete átadása, valamint a könnyen telepíthető konténerüzletek megvalósítása.

Forrás: MTI, kendegastro.hu