Látogatóközpont mutatja be a Budavári Palota megújítását

Többek között maketteken és digitális rekonstrukciókon keresztül mutatja be a Budavári Palota rekonstrukcióját a Hunyadi-udvarban megnyílt látogatóközpont.

A Nemzeti Hauszmann Program kettős célt tűzött ki maga elé: a hauszmanni tervek alapján újjáépíteni az előző századfordulón a budavári Palotanegyedben álló épületeket, másrészt ezeket tartalmas programokkal megtölteni - mondta el a látogatóközpont megnyitóján a Várkapitányság turisztikai, kulturális és kommunikációs vezérigazgató-helyettese.

Sikota Krisztina hozzátette: a Palotanegyed programjaira látogatók száma lassan eléri a pandémia előtti időszakot. Ezért is szükséges az itt igénybe vehető szolgáltatások színvonalának folyamatos emelése: új parkrészek, sétautak, liftek épültek, de új utcabútorokat, ivókutakat és mosdókat is elhelyeztek.

A most megnyílt látogatóközpont is egy budavári hálózat része: itt a közönség nemcsak a Palotanegyed programjairól tájékozódhat és vásárolhat ezekre belépőt, hanem a rekonstrukciós munkálatokról is mindig friss információkat kaphat.

A Nemzeti Hauszmann Program eredményeként már visszaállították a Budavári Palota déli összekötő szárnyának eredeti formáját, benne a Szent István-teremmel, amelyet az elmúlt másfél évben csaknem 110 ezren kerestek fel. A szakemberek eközben végeztek a palota teljes körű műszaki, építészeti, művészettörténeti és funkcionális feltárásával, ezekre támaszkodva lesz lehetséges az épület teljes helyreállítása.

A palota Szent György tér felőli szárnya az épületegyüttes fogadóépülete lesz, díszes főbejárattal és levezető rámpával. A helyreállítást követően ismét közvetlen és akadálymentes kapcsolat lesz a Szent György tér és a Hunyadi udvar között. A fogadóépületből válik majd megközelíthetővé a rekonstrukciók után a Dunával párhuzamosan futó díszteremsor is.

2023-ban folytatódnak a Dísz téri és Szent György téri építkezések is: jó ütemben halad az egykori Vörös Kereszt-székház, Honvéd Főparancsnokság és József főhercegi palota újjáépítése is.

Gutowski Robert, a Budavári Palota rekonstrukciójának vezető építésze elmondta, az új látogatóközpont kamaratárlata a palota rekonstrukciójának előkészítő munkáit és az eddigi kutatások eredményeit mutatja be maketteken és látványterveken keresztül.

A levéltári kutatások eredményeként mára több mint 100 ezer történeti dokumentum áll a szakemberek rendelkezésére, ezeket egészítik ki a helyszíni építészeti felmérések, diagnosztikai feltárások, falkutatások. 

Az elméleti rekonstrukciót követő építészeti tervezés, majd a kivitelezés számos kihívással bír, az újjászülető épületnek ugyanis maradéktalanul meg kell felelnie a mai kor követelményeinek is, ezért minden tenyérnyi felületet a legmagasabb minőségben terveznek meg. A rekonstrukció előrehaladtával a látogatóközpont az aktualitásokról is folyamatosan beszámol majd.

Forrás: MTI