Kóser szálloda nyílt Budapesten

Budapest belvárosában, a Szentkirályi utcában, a zsidó negyed közvetlen közelében nyílt meg a főváros jelenleg egyetlen kóser szállodája, Silver Crown Hotel & Residence néven. 

A ház hibrid formában vegyíti az apartmanok és a hotelek pozitív jellemzőit. A Silver Crown Hotel & Residence megnyitásával hosszú évek után újra ki tudja szolgálni Budapest azokat a turistákat is, akik kóser szállodában szeretnének megszállni, ahol a reggeli és a vacsora is kóser. Utoljára a kétezres évek elején létezett hasonló a fővárosban, azonban mostanra mind bezárt. A Silver Crown leginkább Izraelből várja vendégeit, de az Egyesült Államokból, Angliából és más országokból érkező megnövekedett turistaforgalomra is építik az üzleti tervüket.

A hotel jelenleg 150 apartmanszobával és kóser étteremmel rendelkezik, az imahelyiség, a medencével felszerelt wellnessrészleg kialakítása pedig folyamatban van. A későbbiekben mikvét (rituális fürdőt) is biztosítanak majd a vendégek számára.

Klauber Tamás, a szálloda menedzsere arról tájékoztatta a Turizmus.com-ot, hogy a ház egy apartmanszálloda és egy klasszikus hotel kombinációja. „Koncepciónk lényege, hogy mind az apartmanok, mind a hotelek pozitív tulajdonságait vegyítjük. A vendégek élvezhetik az apartmanok nyújtotta teljes szabadságot (minimum 40 négyzetméteres alapterület, teljesen felszerelt konyha, nagyméretű hűtőszekrény, különálló fürdőszoba és mellékhelyiség), azonban, ha szeretnék, igénybe tudják venni egy hotel szolgáltatásait (napi takarítás, concierge, 24/7 recepció, étterem, bár) is” – fejtette ki.

Tanúsított kóser hotelétterem
A hotel étterme, az Anri Restaurant április 20-tól kóser, melyet az Oberlander Baruch által vezetett Budapesti Ortodox Rabbinátus tanúsít, illetve ellátja a felügyeletét is. Az étterem egyelőre soft-opening jelleggel üzemel, csak reggelivel, tejes menüvel. Az igazgató elmondta, hogy a következő időszakban folyamatosan bővítik a nyitva tartást és esti étkezési lehetőséggel is várják majd a kóser étteremben vendégeiket. Miután a „tejes konyha” tesztidőszaka lezárul, a tapasztalatokkal gazdagodva és rabbinátussal szorosan együttműködve egy „húsos konyha” kialakítását is tervezik, Klauber Tamás tájékoztatása szerint ugyanis ez szükséges ahhoz, hogy full-board ellátással tudják fogadni a vendégeket.

Ráadásul nemcsak a szállóvendégek, hanem az utcáról betérő, kóser éttermi élményre vágyók is élvezhetik a hotel éttermének szolgáltatásait.

Emellett előreláthatólag május végén megnyitják a város első kóser koktélbárját is, mely egyedülálló lehetőséget kínál majd éjszakába nyúlóan kellemes beszélgetésekre.

Az épületet úgy alakították ki, hogy a sabbath minden szabályát (a szombati napon semmilyen munkát nem szabad végezni – a szerk.) követni tudják a vendégek. A magas szintű sabbath-szolgáltatások része például, hogy kulcskártya helyett teljesen mechanikus kulcsos ajtók nyitják a szobákat, folyamatosan üzemelnek a lámpák a folyosókon, kulcsos bejutási lehetőség is van az épületbe, és még az épületenergetikai rendszert is sabbath-kompatibilis módon alakították ki.

„Jelenleg is intenzíven dolgozunk a Budapesti Ortodox Rabbinátussal a szálloda kóser igazolásának megszerzésén, hogy a vendégeink számára maximális szolgáltatást tudjunk nyújtani” – hangsúlyozta a Turizmus.com-nak az igazgató.

Forrás: Kaszás Fanni, turizmus.com