Kevés előfoglalás, ne legyen előleg, sem lemondási díj

Várható utazási szokások 2021-ben - a Szallas.hu friss online felmérése szerint.

Még várni kell az utazással, az érvényben lévő rendelet szerint leghamarabb január 12-ei dátummal lehet foglalni. A szállásfoglaló portál friss felmérése szerint bár a többségben továbbra is tombol az utazási kedv és várják a „kiszabadulást”, a járvány első hullámához képest nagyobb a bizonytalanság és a félelem. Mire számíthat így a belföldi turizmus piac?

Jóval kevesebb előfoglalás a vártnál

Online felmérést végzett a Szallas.hu, amelyből kiderült, a válaszadók harmadát érintette az eredetileg december 11-e, éjfélig tartó korlátozás, 40 százalékuk tervezett utazást karácsonyra, és kb. negyedük tervezte idegenben tölteni a szilvesztert. A korlátozások megtorpanást és visszaesést okoztak az év végi foglalásokban, értelemszerűen a korlátozások meghosszabbítása pedig el is kaszálta ezt az időszakot. „Jelentős bevételkiesésről van szó, hiszen normális esetben a karácsony, de főleg a szilveszter kiemelt időszak, már hónapokkal előre foglalják a vendégek – mondta Szigetvári József vezérigazgató. – Idén viszont az a töredék foglalási volumen is lemondásra vagy átfoglalásra került, ami ezekre az időpontokra szólt.

A portál felméréséből az is kiderült, hogy akik terveztek utazást az ünnepekre, bátortalanok voltak a foglalást illetően. Inkább kivárták, hogy alkalmasak lesznek-e a körülmények. Ráadásul az ajándékozás is megtorpant: míg a korábbi években az utazás, mint ajándék nagy népszerűségnek örvendett, idén más a helyzet. „Ezt a tendenciát jól szemlélteti, hogy felmérésben résztvevők harmada tervezte például, hogy utazást ajándékoz karácsonyra, de végül csak 10 százalékuk tett így” – mondta Szigetvári József.

Utazási kedv és hajlandóság a korlátozások után

A rugalmas kondíciók életben tarthatják a turizmust. Továbbra is vonzó opció lehet és a turizmus mozgatórugója is egyben, ha nem kell előleget és lemondási díjat fizetni – minden második válaszadó számára ez kellő biztonságot ad egy jövőbeli szállásfoglaláshoz. A felmérés résztvevőinek 40 százaléka beindíthat egy keresleti hullámot, ők a korlátozások végét követően megteszik megtervezett foglalásaikat. A válaszadók harmada azonban elvárja, hogy kapjon megfelelő tájékoztatást arról, hogy milyen lehetőségei és kötelezettségei vannak az aktuális járványügyi helyzetben, illetve a szállásadó milyen óvintézkedéseket hajt végre a vendégek és a személyzet egészsége és biztonsága védelmében. Azonban sokakban ott van a félelem és a bizonytalanság, ami visszatartó erő lesz az utazásban, illetve vannak, akik anyagi okok miatt nem tudnak a közeljövőben szállást foglalni. A válaszokból az is kiderül, hogy messze az augusztus és a július a legvonzóbb hónapok a 2021-ben utazást tervezők körében, illetve még május, szeptember és június népszerű körükben.

Az utazás és a wellness hiányzik a leginkább

Csaknem ötből négy válaszadónak az utazás és a wellness hiányzik a leginkább a jelenlegi időszakban, minden másodiknak az éttermek, kávézók és egyéb vendéglátóegységek is. Továbbá 46 százalék jelölte meg a családlátogatást és a 45 százalék a barátokkal való összejárást. Ötből egy válaszadó korlátozások nélkül, normális nyitvatartási időben menne vásárolni. A kitöltők 6 százaléka hiányolja a normál, irodai munkavégzést.

Miben más a járvány második hulláma?

A felmérés résztvevőinek 52 százaléka közelebbről érintett a COVID-19 járvány második hullámában. Sokak közvetlen családtagja vagy ismerőse esett át a betegségen, többen saját környezetükben tapasztalták meg a halál közelségét, és jelentős hányad találkozott a munkahely elvesztésével közvetve vagy közvetlenül, így az anyagi bizonytalansággal. A válaszokból az is kiderül, hogy általános az aggodalom, a feszültség, a düh, a bizonytalanság, a lehangoltság, a csalódottság és a fáradtság, kimerültség.

Forrás: Szallas.hu