Húsvéti ételek a világ körül

A húsvéti menünek világszerte – már amelyik kultúrában egyáltalán ünneplik a húsvétot – szimbolikus jelentősége van.

A húsvéti menünek világszerte – már amelyik kultúrában egyáltalán ünneplik a húsvétot – szimbolikus jelentősége van. 
Mégis nem csak országonként, hanem akár tájegységenként is eltérhet, hogy mi kerül az asztalra. Hogy melyik hagyományos étel honnan ered, nehéz lenne megmondani, mert mostanra világszerte elterjedt például a húsvéti kalács hagyománya, amit elvben az angolok mondanak magukénak. A kalács mellett a húsvéti tojás is szinte mindenhol megjelenik: dekorációs és étkezési célra is.

Görögország

Főételként bárányt sütnek menta szósszal és Mayiritsa (Magiritsa) levest, ami a nagypénteki bárányvágásból és a nagyszombati ebédből visszamaradt báránydarabokból és rizsből készül. A görögök húsvéti sütije a Koulourakia (görögül κουλουράκια), aminek a tésztájába narancslé kerül, míg a tetejére szezámmagot szórnak. De a baklava tésztája, melyet mézzel és dióval töltenek, például Jézus életéveit szimbolizálja.  A pirosra festett tojás természetesen itt sem maradhat ki, de ez inkább dekoráció és vallási célja, hogy védje az otthont. 

Olaszország

A csodaszép Toszkánában olyan citromos sütit készítenek húsvétra, amely úgy néz ki, mint egy imádkozó ember. A tradicionális húsvéti pite is innen származik, melynek alapja a ricotta és az olaszoktól származik a Crema Pasticcera is. Mindkettő könnyű sütemény. De asztalra kerül a Pannetone nevű gyümölcskenyér szerű desszert és a Colomba is, ami egy galamb formájú kenyér.

Oroszország

A vallási ünnepeken az oroszoknál előkerül a kulics (oroszul кули́ч), ami egy magas és keskeny kalácsféle. A tésztában van sáfrány, narancs, mandula és mazsola.Gyakran adnak mellé pászhát (oroszul Па́сха) is, ami friss túróból és más hozzávalókból készül, majd megformázás után kinyomják belőle a savót. Ez egy tradicionális keleti ortodox étel, amelynek a hozzávalói tiltottak a böjti időszakban.

Brazília

Húsvétkor szinte minden brazil háztartásban előkerül a Paçoca, aminek a tésztáját zúzott mogyoró, cukor, só és esetleg más nyers összeevők adják.Gyorsan elkészíthető, nem igényel túl sok munkát a háziasszonytól. A másik gyakori étel a szárított és sózott tőkehal, illetve asztalra kerül még a húsvéti koszorú sütemény.

Spanyolország

A halból készült leves, valamint a fokhagymás majonézes spárga gyakori ételek húsvétkor. Desszertnek a spanyolok előveszik a kamrából a kenyeret, tejet, tojást és mézet, és a felaprított kenyeret ezzel a keverékkel bepanírozzák és kisütik olíva olajban. Ehhez az édességhez, a torrijashoz különböző mártogatósokat kínálnak. 

Amerika

Európából átszármazott hagyomány a húsvéti bárányevés. Mivel régen a bárány nem igazán volt elterjedt állat az USA-ban, ezért helyette malacot, leggyakrabban sonka formájában ettek és a húsvéti sonka hagyománnyá is vált.

Forrás: http://b1gasztro.blog.hu