Gömböc beköltözött a Crowne Plaza Budapest szállodába

Ünnepélyes keretek között adták át a Váci úton lévő, mára teljesen megújult Crowne Plaza Budapest szállodát, ahova a világ leghíresebb geometriai alakjai közé sorolható Gömböc is beköltözött.  

Az átadási ünnepség egyik fénypontja volt, amikor Domokos Gábor, a Gömböc egyik feltalálója és Maurice Janssen szállodaigazgató lerántotta a leplet a szálloda állandó vendégéről. Az igazgató elmondta, hogy a szállodalánc célja, hogy minden városban valamilyen helyi érték is ékesítse a belsőt, és Budapesten szinte magától értetődően a Gömböcre esett a választás. Azt is bejelentette, hogy a szállodában bárkinek lehetősége van Gömböcöt vásárolni – a legolcsóbb 79 euró, de kapható különlegesebb darab is 625 euróért –, a befolyó összegből pedig a Crowne Plaza Gömböcöket ajándékoz majd magyarországi iskoláknak.

"Szeretnénk hozzájárulni a feltalálók azon víziójához, hogy Magyarországon minden iskolában legyen Gömböc” – jegyezte meg Maurice Janssen. A világ Gömböceinek helyét bemutató térképre az IHG Hotels & Resortshoz tartozó budapesti szálloda is felkerült, amely mostantól egy különleges, 180 mm-es csúcskategóriás plexi kivitelt tudhat magáénak.

A leleplezés előtt végigvezették az újságírókat a szálloda legkiemelkedőbb helyiségein is. A belsőépítészeti koncepcióban a tervezők az „utazás szépségéből”, a környék vibráló, nyüzsgő életéből, valamint a magyar borászatok hagyományából inspirálódtak. A tervek készítése során egyértelmű volt, hogy az óriási ablakokkal és teraszokkal rendelkező, nyílt terekkel, zöld tetőkkel és a város nyüzsgő életével körülvett épület belső terének textúrái és színei szoros kapcsolatban állnak majd a kinti környezettel.

A lobby és a földszinti Axis Café & Lounge tere élénk, színekben gazdag és eklektikus. Sok részletében reflektál a Nyugati pályaudvar 19. századi építészetére, melyet August W. De Serres és a párizsi Eiffel iroda munkatársai jegyeznek. Az Axis, melynek meghatározó design eleme egy plafonra függesztett, rézszínű, háromdimenziós világító fém installáció, sötétebb és gazdagabb színvilágot kapott, mint a lobby, hogy intim és izgalmas atmoszférájával becsalja a környék közönségét és élményben részesítse a térbe belépő vendégeket.

A séta legelején Magda Boule, a Tremend építész-projekvezetője azt mondta, manapság már mindenki utazik, és „a projekt legnagyobb kihívása az volt, hogy élettel teli helyet teremtsünk, melyet nemcsak a szálloda vendégei használnak, hanem a helyi közösség is. Nem csak szálláshelyet, hanem találkozóhelyet terveztünk, mely egyszerre közlekedési, gasztronómiai és kulturális csomópont, valamint konferenciahelyszínként is funkcionál majd” – magyarázta.

Ilyen kulturális kapcsolódást jelent az is, hogy a szálloda falain kiemelt helyeken a magyar absztrakt képzőművészet meghatározó alakjai, Haász István, Horváth Lóczi Judit és Robitz Anikó munkáival találkozhatunk.

A szállodai szobák és közösségi terek kialakítása a világ több mint négyszáz pontján hotelt üzemeltető Crowne Plaza víziójában a munka és a szabadidő harmóniáját szolgálja. A budapesti ingatlanban három különböző zónával – munka, pihenés és alvás – rendelkező WorkLife szobákat alakítottak ki, mely lehetővé teszi a vendégek számára, hogy optimalizálják a teret mind a munka, mind a pihenés szempontjából.

A szobák tervezői speciális anyagokat és olyan design megoldásokat alkalmaztak, amelyek javítják az akusztikát, a sötétséget és az alvás élményét. A szálloda közösségi tereinek gyűjtőneve Plaza Workspace, melyekre mind jellemző, hogy a hatékony munkavégzés mellett a pihenést is támogatják.

Ezek a terek magukban foglalnak egy co-working zónát, étel- és italfogyasztási lehetőségekkel, a beszélgetésre alkalmas helyeket is, kiegészítve a technológiai támogatással, amelyet a helyiek és a szálloda vendégei is ingyenesen használhatnak.

Forrás: Irházi János / turizmus.com