Foglalj felemás lakosztályt!

A londoni Courtain Hotel rukkolt elő az olyan szállodai lakosztállyal, amelynek két fele – pontosan az ágy közepén(!) kettéválasztva – eltérő stílust mutat.

Ízlések és pofonok különbözők – ma már ritkán használjuk ezt a közhelyes mondást. Ám tény, hogy a szállóvendégek ízlése nagyon más lehet, még olykor egy családon belül is. Ugyanakkor mindenkinek jólesik, ha választhat hangulatok és stílusok között.

A londoni Courtain Hotel rukkolt elő az olyan szállodai lakosztállyal, amelynek két fele – pontosan az ágy közepén(!) kettéválasztva – eltérő stílust mutat.

A szoba egyik fele minimalista bútorokkal, lámpákkal és textilekkel berendezett, színekben is visszafogott, míg a szoba másik fele tobzódik a túlzsúfolt, bohém, tiritarka, hippi világban, a bárszekrénytől a kanapé huzatáig – írja a vagabond.se.

A lakosztály mindkét felét sztártervezők alkották meg. Az egyik designer a felkapott amerikai kedvenc, Johnny Wujek, aki világsztárok otthonát álmodta már meg, és most is tobzódik a vibrálásban, a másik pedig puritán, minimalista, elegánsan art deco beütésű.  Ez utóbbi csapatot Kaitlyn Ham irányítja, aki az egyedülálló „So extra, So Chic” nevű lakosztály visszafogottabb, letisztultabb felét hozta létre.

Két stílus egy lakosztályban, sőt egy ágyban

A stílusív egyik végén tehát a minimalista skandináv életérzés áll, ami évek óta trendi, míg a másik a textúrák, motívumok, megdöbbentő nyomatok és színek kombinálásával hódít.

Johnny Wujek most sem tagadta meg magát: arany mindenütt, majomfigurákkal díszített lámpák, világító minibár, festményszerűen színes szőnyegek.

Kaitlyn Ham monokróm világára viszont a fehér bőr székek, s szürke árnyalatai, az egyedi grafikák, a pasztell színű gyapjútakarók jellemzők.

Az izgalmasan felemás szállodai lakosztály már foglalható a londoni The Curtain Hotelben. Az ötcsillagos szálloda London egyik legdivatosabb környékén található, Shoreditchben.

A különös ötlet egyben nagyszerű marketingfogás is, bár a hely egyébként is népszerű a brit fővárosba érkezők körében.

 

Forrás: turizmus.com