Érkezik az első vidéki Hilton Debrecenbe

A Darabos utcai szállodaberuházás résztvevői bokrétával ünnepelték, hogy az épület elérte legmagasabb pontját, és bejelentették, hogy a hotel a Hilton Garden Inn Debrecen City Center nevet viseli majd.

A beruházó tetrecen Ingatlanforgalmazó és Beruházó Kft. ügyvezetője, László György köszöntőjében elmondta: kezdettől azt volt a cél, hogy egy, a történelmi belvároshoz illő, korszerű, energiatakarékos hotelt építsenek, amely értéket teremt a helyi közösségnek is.

A Hilton kelet-európai fejlesztési igazgatója, Malgorzata Morek arról beszélt, hogy a Hilton Garden Inn a lánc egyik leggyorsabban növekvő brandje. „A Hilton Garden Inn Debrecen szívesen látott kiegészítése lesz a magyar portfóliónknak, amikor megnyitja kapuit, megfizethető szállást kínál majd, valamint azt a díjnyertes vendéglátást, amelyre a vendégek a Hiltonnál számíthatnak” – fogalmazott.

Az ünnepségen Papp László polgármester elmondta: tapasztalatai szerint a Debrecenről gondolkodók egyfajta pozitív jövőképpel rendelkeznek, fejleszteni akarnak, beruháznak a városban. „A Hilton beruházása is azért valósulhat meg Debrecenben, mert a város gazdaságilag érett a kihívásra, hogy ilyen színvonalú szálloda épüljön itt” – emelte ki.

A 101 szobás szálloda építése minden idők legnagyobb hazai turisztikai fejlesztéseket összefogó kormányzati ernyőprogramja, a Kisfaludy program támogatásával valósul meg.

„Debrecen folyamatosan épül, gyarapodik, számos fejlesztés a turizmushoz, azon belül is a szálláshelybővítéshez és a turisztikai szolgáltatások színvonalának emeléséhez kapcsolódik. 2022 első 10 hónapja alatt 173 ezer vendég érkezett a településre, akik 463 ezer vendégéjszakát töltöttek el itt. Debrecen elsősorban a belföldi turisták körében népszerű, a szálláshelyek forgalmának 57%-át idén eddig a hazai vendégek adták, de egyre jelentősebb a külföldi vendégforgalom aránya. Az ősz első két hónapjában mért 198 ezer külföldi vendégéjszaka 62%-kal magasabb, mint egy évvel korábban volt”– erről beszélt az ünnepségen Horváth Péter, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Az ünnepség végén a résztvevők szalagot kötöttek a bokrétára, amelyet aztán daru emelt fel a 101 szobás, 7 emeletes szálloda legmagasabb pontjára, 25 méter magasba.

A szálloda generálkivitelezője az A-Híd Zrt., a BORD Építész Stúdió tervei alapján. A debreceni Hilton Garden Inn egyike lesz azon kevés szállodáknak, melyek LEED (zöld épület) minősítéssel rendelkeznek.

Forrás: turizmus.com