El Greco remekművei a Szépművészeti Múzeumban

Több mint félszáz saját kezű alkotást vonultat fel az európai képzőművészet egyik legeredetibb alkotójaként számon tartott krétai-spanyol mestertől, El Grecótól a Szépművészeti Múzeum kiállítása.

El Greco (Domenikosz Theotokopulosz) életművét 1614-es halála után szinte elfelejtették, és csak a 19-20. század fordulóján fedezték fel újra. Ebben volt némi szerepe Nemes Marcell magyar műgyűjtőnek is, akinek kollekciója egykor tizenkét El Greco-képet is tartalmazott - idézte fel a tárlat sajtóbejárásán a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

Baán László hozzátette: noha a budapesti múzeum rendelkezik Spanyolországon kívül Európában a legtöbb (öt darab) El Greco-festménnyel, a krétai-spanyol mester életművét még soha nem mutatta be Magyarországon nagykiállítás.

A nyolcéves előkészítés után most nyíló tárlat El Greco egész munkásságát áttekinti, a festő mindegyik korszakából főműveket felvonultatva. Ez elsősorban a kiállítás kurátorának, Leticia Ruiz Gómeznek köszönhető, aki „olyan ajtókat nyitott meg, amilyeneket más nem tudott volna" - jegyezte meg Baán László.

Leticia Ruiz Gómez hangsúlyozta: El Greco az európai képzőművészet egyik legeredetibb alkotója, aki egyedülálló pályaívet mondhat magáénak. Az akkor a Velencei Köztársaság által uralt Krétán született, és a bizánci festészeti hagyományoktól indulva, Itáliában a velencei, majd a római iskola hatásait magáévá téve végül a spanyolországi Toledóban letelepedve teljesedett ki életműve.

Erre a hosszú vándorlásra utal a kiállítás nyitó műve, El Greco Idősebb Szent Jakab mint zarándok című festménye, amelyen a bizánci ikonok világát idéző, aranyszínű fülkéből lép elő Spanyolország védőszentje. Beljebb lépve a látogatók hét, tematikus és kronologikus fonalat követő szekcióban ismerhetik meg az életművet, valamint olyan, El Grecót megihlető mesterek alkotásait, mint Tintoretto vagy Veronese.

A közönség végigkövetheti, hogy a Krétáról Itáliába érkezett, bizánci hagyományokon nevelkedett, fiatal alkotó hogyan tette magáévá a vászonalapú olajfestés mellett a nyugati művészet más alapvető aspektusait: a színkezelést, a jelenet felépítést vagy a táj és a tér koncepciójának beható vizsgálatát, míg végül egyes kései munkáin a tér és az alakok szinte formai játékokká olvadtak össze.

Leticia Ruiz Gómez kiemelte a Szépművészeti Múzeumban őrzött, Bűnbánó Magdolna című festményt. A gyűjtemény legkeresettebb darabjaként méltatott alkotás az Itáliában szerzett tapasztalatok összegzésének tekinthető, de már kivehetők rajta a későbbi kompozíciós megoldások is. Különleges munka a Krisztus feltámadása című kép is, amely az 1570-es évek óta először hagyja el eredeti rendeltetési helyét, a toledói Santo Domingo El Antiguo kolostort.

A kiállítás külön termet szentel El Greco Szent Ferenc-ábrázolásainak, melyeken keresztül jól nyomon követhető stílusának fejlődése. Leticia Ruiz Gómez felhívta a figyelmet a Szent Ferenc elragadtatása című munkára, amelyet nemrég azonosítottak Siedlcében a krétai-spanyol festő műveként és azóta először hagyta el Lengyelországot.

El Grecótól mindössze négy rajz maradt fenn, ezek közül kettő a kiállításban is helyet kapott, bepillantást nyújtva a mester munkamódszereibe.

A 2023. február 19-ig nyitva tartó tárlaton találkozhat először a közönség El Greco Gonzaga Szent Alajos-portréjával is; az egykor Nemes Marcell kollekciójába tartozó festmény a MOL-Új Európa Alapítvány vásárlásának köszönhetően nemrég került a Szépművészeti Múzeumba.

Forrás: MTI