Desztinációmenedzsment a világjárvány alatt

lehetőségek és kihívások

A Covid-19 világjárvány alapjaiban rengette meg a turizmus szektort. A Turizmus Bulletin 2021. évi 2. számának egyik kutatáson alapuló tanulmánya feltárta a pandémia alatt született jó gyakorlatokat, a turizmus területén sikeresen alkalmazott válságkezelési és együttműködési lehetőségeket.

A „Kispadra ültetett desztinációmenedzsment a pandémia félidejében (?)” című tanulmány szerzői Nod Gabriella, Mókusné Pálfi Andrea és Aubert Antal.

A turizmus területén jelentősebb recessziót utoljára a 2008-as gazdasági világválság eredményezett, azonban ez a törés is csak néhány százalékos csökkenést realizált az utazások számában, a világjárvány hatásai ennél sokkal súlyosabbnak bizonyultak az elmúlt másfél évben. A tanulmány a világjárvány hatásait sajátos megközelítésben, a TDM szervezetek szempontjából mutatja be.

A kutatás keretében online kérdőíves felmérés készült a magyarországi TDM szervezetek bevonásával. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a TDM-ekre vonatkozó működési elveket és struktúrát követő szervezetek száma 65, akiknek jelenleg körülbelül csak a fele aktív. A kutatás 18 működő szervezet közreműködésével valósult meg.

A tanulmány rámutat, hogy az aktívan működő TDM szervezetek jelentősége, feladatainak köre felerősödött a járvány ideje alatt. A TDM szervezetek alapvető feladata lett a válságkezeléssel kapcsolatos információnyújtás.

Az aktívan működő TDM szervezetek jelentősége, feladatainak köre felerősödött a járvány ideje alatt

A szerzők hangsúlyozzák, hogy a legnagyobb problémát az irodák fenntartása és a tagsági kör megtartása jelentette a pandémia alatt. Szakmai koordináció hiányában a tagok érdektelenné válhatnak, mely a tagság esetleges megszüntetését eredményezheti, ez pedig a tagdíjak kiesését vonja maga után – áll a tanulmányban.

A tanulmány a TDM szervezetek vizsgálata mellett számos, a turizmus és pandémia témakörét érintő nyitott kutatási kérdés is megnevezésre került, melyek a következő évek kiemelt témái lehetnek a társadalomtudományok területén. A kutatás további eredményei, valamint a kutatási témalista a teljes tanulmányban olvasható, mely IDE kattintva érhető el.

Forrás: turizmus.com

Fotó: 123rf.com