Történelem kézbesítve!

Rendhagyó postai kamion indult útnak, hogy bemutassa a 150 évvel ezelőtti, postatörténeti jelentőségű eseményeket országszerte.

Rendhagyó postai kamion indult útnak, hogy bemutassa a 150 évvel ezelőtti, postatörténeti jelentőségű eseményeket országszerte. Az utazó kiállítást a ma postai célokra használt legnagyobb méretű, 18 tonnás teherautóban rendezték be, amely május 4-én indult országjáró útjára.

Májusban Észak-Magyarországon lehet találkozni a guruló kiállítással, júniusban az Alföldre látogat a jármű, a Múzeumok Éjszakáját pedig Balatonszemes központjában, a hajdani posta- és lóváltóállomáson berendezett Postamúzeum programjához csatlakozva tölti. A júliusban a soproni VOLT-ra látogat, a Visegrádi Palotajátékokon és a velencei EFOTT-on is találkozhatnak a tárlattal az érdeklődők, majd szeptember elején a Dunántúlt járja a mobil kiállítás. Augusztus derekán a Hungaricum Fesztiválhoz kapcsolódóan Szeged és környékén lesz látható a tárlat, kis kitérőt tesz a Debreceni Virágkarneválra és a budapesti Nemzeti Vágtára, majd az őszt a Nyírségben és a Hajdúságban köszönti. Az utazó kiállítás októberben, a Postai Világnap idejére érkezik vissza Budapestre.

A kiállítás bemutatja a magyar posta függetlenné válásának és első évtizedeinek történetét, a posta egyesítését a távíróval és a távbeszélővel, és azt, hogyan alakult ki a századfordulóra a világ egyik legjobb postaszolgálata.