Online témák az MTSZ-kerekasztalon

Az online szobatükör és a marketingben használható Google-eszközök is terítékre kerültek a Magyar Turisztikai Szövetség 2019. január 22-i kerekasztalán.

Az online szobatükör és a marketingben használható Google-eszközök is terítékre kerültek a Magyar Turisztikai Szövetség 2019. január 22-i kerekasztalán.

A Mercure Budapest Budában megtartott rendezvényen először Szabó Áron, a Magyar Turisztikai Ügynökség szálláshelyekért és vendéglátásért felelős igazgatója tartott előadást az idén bevezetésre kerülő online szobatükörről. Elmondta, hogy a szállodáknak július 1-jétől, a panzióknak október 1-jétől, a kempingeknek, üdülőházaknak, közösségi és egyéb szálláshelyeknek pedig 2020. január 1-jétől kell majd adatokat szolgáltatniuk a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felhőjébe. Előtte egy-egy hónapot kapnak a rendszerbe történő regisztrációra, amelyhez ügyvezetői jogosultságra lesz szükség.

Az elképzelések szerint minden nap a napi zárást követően jelentkezik majd be a központ az adatokért, de eseményvezérelt adatgyűjtésre is sor kerül majd. Az esetlegesen hiányos adatok pótlására is valószínűleg kimenő üzenetek kérik majd a szálláshelyet. Az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása esetén három lépésben szankcionálnak, a figyelmeztetés, majd pénzbírság után a szálláshely-szolgáltatás szüneteltetése következik.

Ingyenes szoftver a mikrovállalkozásoknak

A legfeljebb nyolc szobával rendelkező szálláshelyek számára a Magyar Turisztikai Ügynökség ingyenes szálláshelykezelő szoftvert biztosít, amelynek fejlesztése már zajlik. Az MTÜ 2018. utolsó negyedévében elvégzett kutatásának eredménye szerint a PMS-ek használata a szálláshelyek méretével egyenes arányban csökken, így az ingyenes szoftver az ágazat digitalizációját is nagyban elősegíti majd. Bár, mint azt Szabó Áron leszögezte, nem szeretnének versenyezni a piacon jelenlévő szoftverszállítókkal, az EVA (Egyszerűsített Vendégnyilvántartó Alkalmazás) munkanéven futó szoftver csak a legegyszerűbb feladatokat végzi majd el.

A rendszer személyes adatot nem tartalmazó, statisztikai adatkörökbe tartozó adatokat rögzít majd. Az adatot szolgáltató szálláshelyek információt – méghozzá legalább három adatszolgáltató által beküldött, területi aggregált adatokat – is kinyerhetnek majd az adatbázisból (kizárólag egy adott konkurensre vonatkozóan tehát nem lehet majd adatokat lekérdezni).

Az adatbázis a NAV számára is megteremti majd a célzottabb ellenőrzés lehetőségét. Szabó Áron azt is elmondta, hogy távolabbi céljaik között szerepel a KSH-nak történő adatszolgáltatás kiváltása a NTAK-ba történő adatküldéssel. Elképzelhető az idegenforgalmiadó-bevallás kiváltása is, de ez még távolabbi cél.

Online marketingeszközök

Ezután Balog Gábor, a Google Digital Workshop oktatási platform szakértője mutatta be a Google különböző eszközeit, amelyeket a szálláshelyeknek is érdemes minél gyakrabban használniuk annak érdekében, hogy hatékonyabbá tegyék a marketingjüket.

Ilyen – ingyenes – eszköz például a Google Trends, amelynek segítségével meghatározhatjuk egy adott tartalom leggyakrabban használt keresési kulcsszavait, és megtudhatjuk, hogyan alakult a keresések száma az adott kulcsszóra. A SimilarWeb hatékony konkurenciaelemző eszköz lehet, mivel részletes képet ad a weboldalak látogatottságáról. A Customer Barometer pedig az egyes piacok felméréséhez nyújt segítséget.

A szakértő kitért arra is, hogy az okostelefonok szerepének növekedése miatt lassan elkerülhetetlenné válik a szálláshelyek számára is, hogy mobilra hegyezzenek ki minden szolgáltatást, élményt.

Forrás: turizmus.com