Már érkeznek a látványtervek a világkiállításra

A 2020-as dubaji világkiállításra készülő magyar stand a hagyományokat és a modernitást ötvözi majd.    

Takács Szabolcs államtitkár bejelentette, hogy a 2020-as dubaji világkiállításra készülő magyar stand a hagyományokat és a modernitást ötvözi.

Amint arról tavaly októberben beszámoltunk, a miniszterelnök kabinetfőnöke Takács Szabolcsot bízta meg, hogy miniszteri biztosként ellássa a világkiállításon való magyar megjelenéshez szükséges diplomáciai feladatokat.

Az országimázs építésére ad lehetőséget a 2020-as dubaji világkiállítás - mondta a Miniszterelnökség európai uniós politikák kialakításáért és koordinációjáért felelős államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Takács Szabolcs közölte: az expón be lehet mutatni Magyarország múltját, hagyományait, identitását, valamint azt, hogy az ország hogyan tud reagálni a modern világ kihívásaira. A magyar pavilon mondanivalója középpontjában az áll majd, hogyan lehet ötvözni az innovációkat, a kutatásokat és az új ötleteket a hagyományokkal. Erre reflektál majd a pavilon kinézete is, amely az előzetes koncepcióterv szerint a hagyományos építészetet és a modernitást ötvözi - tudatta.

Takács Szabolcs elmondta: a hat hónapos kiállítás fontos eleme lesz a figyelem felhívása a vízkészlet csökkenésére. Ezért a pavilon fő építőanyaga a fa lesz, így a betonhoz sem kell vizet használni - tette hozzá. Az államtitkár az M1 aktuális csatornán azt mondta, hogy az expóra 25 millió látogató várható.

Magyarország célja, hogy kétmillió ember látogassa meg a magyar pavilont, ahol hat hónapon keresztül mindennap magyar vonatkozású programokat rendeznek - tette hozzá.

Az Egyesült Arab Emírségek fővárosa 2020. október 20. és 2021. április 10. között rendezi meg a világkiállítást, amelyen 190 ország vesz részt.

Az Expo Dubai honlapján már tucatnyi ország pavilonjának látványtervei láthatók, köztük az osztrák, cseh, finn és japán megjelenés.

Amint arról korábban beszámoltunk, a magyar pavilon egy közepes méretű telken épül majd fel, és ehhez 700 millió forintot át is csoportosítottak a turisztikai célelőirányzat javára. A szervezést és lebonyolítást a Magyar Turisztikai Ügynökség végzi.

Az MTI beszámolója szerint a magyar megjelenés sikeres megvalósítását könnyíti a 2020-as dubaji világkiállításon az a törvényjavaslat, amelyet kedden kivételes eljárásban fogadott el a parlament.

A jogszabály - amely 124 igen, 40 nem szavazatot és 13 tartózkodó voksot kapott - emellett két nemzetközi, Magyarországon megrendezendő sportesemény megvalósítását is könnyíti: a városi világjátékokét (World Urban Games), amelyet ősszel Budapesten tartanak első ízben, valamint a 2022. évi magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságét, amelynek magyarországi meccsei Budapesten, Szegeden, Tatabányán és Veszprémben lesznek.

A törvény mindhárom rendezvény lebonyolítását kiemelkedően fontos közérdeknek minősíti. Ezért lehetővé teszi a három esemény közbeszerzéseinek egyszerűsített és gyorsított lebonyolítását: a rendkívüli sürgősségre alapított hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazását.

Minden esetben legalább három ajánlattevőt kell felkérni ajánlattételre, és az ajánlatok értékelési szempontja kizárólag a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás lehet - írták elő.

Forrás: MTI